Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Rohamléptekkel fejlődik a technika: a hálózati adapterek ma már okosabbak, mint azok az évtizedekkel korábbi számítógépes rendszerek, amiket az Apollo-programhoz terveztek.
A napokban dobta piacra új laptöltőjét az Apple, ami egy 140 wattos és USB-C-s végű adapter. Ennél is beszédesebb viszont, hogy a fejlesztés memória terén még az Apollo-program fedélzeti rendszerét, az AGC-t is lepipálja.
Az AGC (Apollo Guidance Computer) egy digitális eszköz, amit egészen 1975-ig használtak. A számítógépeket az Apollo-űrhajók parancsnoki és visszatérő egységébe szerelték be, hogy a repülést irányítani tudják. Ezen felül az AGC feladata volt a navigáció és a kapcsolódó összes számítás elvégzése is.
Ebben az egységben a BBC egy korábbi cikke szerint mindössze 4 KB RAM volt megtalálható, míg az új Apple-töltőben 36 KB RAM van, és egy 64 MHz-es CPU. Ezek a paraméterek jóval fejlettebbek, mint amik az évtizedekkel korábbi űrhajós eszközt jellemzik, de ez aligha lehet meglepetés: az Apollo-program óta eltelt időben a technika rohamléptékkel fejlődött tovább.
Erre az érdekességre a ChargerLAB hívta fel a figyelmet, amely korábban alapos vizsgálatnak vetette alá a terméket. A töltő egyébként az Apple első GaN (gallium-nitrid) adaptere is, ami azt jelenti, hogy a szilíciumalapú megoldásokhoz képest nagyobb energiahatékonysággal rendelkezik.
A terméket Magyarországon is kapni, habár nem olcsó: 43 990 forintot kérnek érte. A kézbesítést 3-4 hetes szállítási idővel vállalják.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.