Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Megjött a Messenger nagy újítása, senki sem tudja lehallgatni a beszélgetéseit
Mark Zuckerberg a Facebookon jelentette be: mostantól a hang- és videohívásoknál is elérhetővé vált a végpont-végpont közti titkosítás.
Ezért lehet negatív a Covid-tesztje, ha fertőzöttek veszik körül
Nem ritka jelenség, hogy valakinek annak ellenére lesz negatív a Covid-tesztje, hogy a családjában körülötte többen is megfertőződtek. Hogy ez miért lehet így, arra a kutatók is keresik a választ, és könnyen lehet, hogy rá is találtak.
Az orosz egészségügyi miniszter elárulta, milyen a Szputnyik V hatékonysága Magyarországon
Kiderült, milyen adatokat küldenek a magyar hatóságok az orosz kormánynak: 4 ezrelék alatti az orosz vakcinával Magyarországon beoltottak körében a megbetegedések aránya.
Kering a Föld körül egy második hold, a Holdból szakadhatott ki
A Kamooalewát még 2016-ban fedezték fel a tudósok, de évente csak két héten át lehet tanulmányozni. Most egy érdekes elmélettel állt el az Arizonai Egyetem egyik doktorandusza.
Valami „rátapadt” az egyik kínai műholdra
Egy rejtélyes objektum szorosan követi a kínai Sicsien-21 nevű műholdat, amit a múlt hónapban állítottak pályára. A szerkezet nem információt gyűjt, hanem űrszemetet, ami még furcsábbá teszi az esetet.
Ha már hét közben értesülni szeretne a friss hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.