Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Szegeden végrehajtott operáció valójában két műtét volt, ám egyszerre. Ilyet korábban még senki nem csinált.
Egy páciensen két szív-érrendszeri műtétet hajtottak végre a Szegedi Tudományegyetem orvosai – közölte az intézmény hétfőn. Világviszonylatban is csupán néhány a mostanihoz hasonló esetet ismertettek, Magyarországon pedig ilyen kombinált beavatkozást ezidáig még nem végeztek – írták.
Egy 85 éves férfin transzkatéteres aortabillentyű-beültetést és – hasi artériás értágulat miatt – fedett stentbeültetést hajtottak végre. A beavatkozás teljes egészében metszés nélküli technikával történt.
A közlemény idézi Palásthy Zsolt érsebészeti profilvezető főorvost, aki elmondta, hogy a technika és a személyi feltételek fejlődése révén napjainkra megvalósulhatott egy néhány éve még elképzelhetetlennek hitt műtét. Ezt a beavatkozást korábban csak egy nyitott szívműtét majd egy másik időpontban végzett nagy hasi érműtét formájában lehetett volna véghezvinni.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban az intervenciós kardiológiai és az érsebészeti munkacsoportok szoros együttműködésében végezték a műtétet.
Világszinten is nagy hatása lehet a most elvégzett szegedi műtétnek, mivel olyan speciális helyzetet oldottak meg az orvosok, amelynek operatív és klinikai tapasztalatait megosztva ennek a műtétnek a rizikója is tovább csökkenthető – áll a közleményben. Hozzátették: lesznek még hasonló beavatkozások, ehhez egy komplex kardiovaszkuláris kiválósági centrumot szeretnénk kialakítani a közeljövőben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.