Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) rengeteg panaszt kapott a Teslákban pár hónapja engedélyezett, potenciálisan veszélyes funkció miatt.
Egy tavaly szeptemberben megjelent funkció eredményeként már menet közben is lehet játszani a Tesla típusú autókban megtalálható érintőképernyőn. Ez azért is hangsúlyos, mert a lehetőség korábban csak akkor működött, ha az autót előtte leállították. Ezt a gyakorlatot azonban közel egy éve megváltoztatta Elon Musk cége, nem kis veszélynek kitéve a felelőtlen sofőröket.
Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) kapott is néhány panaszt az Interesting Engineering szerint, amik hatására nemrég formális vizsgálatot indítottak. Tájékoztatásuk szerint a Tesla mintegy 580 ezer olyan járművét kell átnézni, amiket az Egyesült Államokban értékesítettek.
A NHTSA azzal indokolta a vizsgálat lefolytatását, hogy bár a játékfunkciót – és ezt a gyártó Tesla is hangsúlyozza – az anyósülésen utazónak készítették, arra értelemszerűen a sofőr is rálát, ami pedig megzavarhatja őt. A vizsgálathoz vezető panaszt egy oregoni Tesla 3 tulajdonos nyújtotta be, aki a funkciót gondatlanságnak nevezte.
Az NHTSA rámutatott, hogy az általuk 2013-ban kiadott irányelvek szerint a járműbe épített (interaktív) eszközöket úgy kell megtervezni, hogy azokon a járművezetők ne végezhessenek a vezetést zavaró, másodlagos feladatokat. Bár a Tesla játékai külön felhívják rá a figyelmet, hogy azok csak az utasoknak szólnak, más korlátozás nincs, a sofőr egy gombnyomással elindíthatja őket.
Az NHTSA vizsgálata arra irányul, hogy műszaki hibának tekinthető-e a jelenség. Ha igen, akkor a hivatal visszahívást kezdeményezhet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.