300 évvel ezelőtt keletkezett aszteroidákat fedeztek fel a Naprendszerben

A 2019 PR2 és a 2019 QR6 az 1700-as években még egy égitesthez tartoztak, aztán viszont kettéváltak.

  • hvg.hu hvg.hu
300 évvel ezelőtt keletkezett aszteroidákat fedeztek fel a Naprendszerben

Az aszteroidákkal kapcsolatban általában évmilliókról beszélhetünk, ha a kialakulásukról esik szó. A csillagászok azonban nemrég felfedeztek egy olyan kettős aszteroidát a Naprendszerben, amelyeknél nemhogy évmilliókról, de még évezredekről sem beszélhetünk: a két égitest alig 300 évvel ezelőtt keletkezett.

Az IFLScience beszámolója szerint a Lowell Csillagvizsgáló szakemberei szerint ez a valaha talált legfiatalabb aszteroidapár. A Monthly Notices of The Royal Astronomical Society című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a két objektum, a 2019 PR2 és a 2019 QR6 korábban egyetlen aszteroidához tartozott.

Jelenleg körülbelül 1 millió kilométerre vannak egymástól, és hasonlítanak is egymásra, ezért a kutatók azt feltételezték, hogy talán nemrég keletkezhettek. Nagyjából 1 millió évre lőtték be a szétválásuk eseményét, ám a szimulációk alapján ez csupán 300 évvel ezelőtt történt meg.

A szakemberek szeretnék a jövőben tovább tanulmányozni a két objektumot, ám azok legközelebb csak 2033-ban lesznek láthatók.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.