szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Covid megjelenése előtt minden februárban az influenzaszezon tetőzése volt a téma. Tavaly a szigorú védőintézkedések hatására ez elmaradt – de mi várható ebben az évben, különös tekintettel a gyerekekre? A K&H gyógyvarázs szakértői úgy vélik, a megelőzés és a háziorvosoknál is rendelkezésre álló korszerű diagnosztika kulcsfontosságú lesz a fertőzés féken tartásában.

Decemberben kezdődik, áprilisig tart, februárban tetőzik. Ennyire kiszámítható volt 2020 előtt a téli megbetegedések legrettegettebb vírusa, az influenza. Aztán jött a Covid, és az influenza szinte teljesen eltűnt. Átlagosan ugyanis egy influenzás ember két másikat tud megfertőzni, a koronavírussal szembeni intézkedések – a maszkhasználat, a gyakori kézfertőtlenítés, a távolságtartás – pedig éppen ennek az esélyét minimalizálták gyakorlatilag a nullára.

A szakemberek tavaly ősszel megkongatták a vészharangot, hogy a visszavont óvintézkedések miatt a lakosság akár 30-40 százaléka elkaphatja tavaszig az influenzát a koronavírus előtti 15-20 százalékkal szemben. Ha ezt levetítjük az 1,4 millió 14 éven aluli gyermekre, több mint 400 ezer fertőzött betegről beszélhetünk. Szerencsére az eddigi adatok egyelőre mást mutatnak: novembertől január végéig 28 049 gyerek fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ami az előrejelzett érték csupán 7 százaléka. Ennek fényében remélhetően kevés a valószínűsége annak, hogy idén komoly influenzajárvánnyal kelljen szembenézni.

Ahhoz azonban, hogy a számok ezentúl is kedvezően alakuljanak, a Covid ötödik hullámának enyhülése ellenére is szükség van most a maszkhasználatra, a fertőtlenítésre és a távolságtartásra – hívják fel a figyelmet a K&H gyógyvarázs programjának szakértői.

A gyerekek, főleg a legfiatalabb korosztály esetében a felnőttektől elvárt óvintézkedések kevésbé alkalmazhatók, ezért az ő esetükben az óvoda, a bölcsőde és persze a szülők feladata odafigyelni a fokozott higiéniára. Nagyon fontos, hogy az intézményekben alaposan fertőtlenítsenek, legyen szó a közösségi terekről csakúgy, mint a játékokról. A kicsik saját törölközőjüket használják, amiket legfeljebb 2 naponta ajánlott kimosni. Étkezés közben is fontos a figyelem: ne igyanak bele a másik poharába, vagy épp nyúljanak át a másik tányérjába megkóstolni barátjuk ebédjét.

A szülők a kicsik immunerősítésével tehetnek a legtöbbet – olvasható a közleményben. Az egészséges, változatos étkezés és a megfelelő vitaminbevitel mellett a gyakori friss levegőn tartózkodás is sokat számít. Ha tehetjük, ne vigyük őket zsúfolt helyre, most inkább nélkülük intézzük a bevásárlást, és a saját egészségünk védelméről is gondoskodjunk, hogy ne tőlünk kapják el a légúti betegségeket. Mindezek mellett érdemes az otthonunkat is felkészíteni, ugyanis a légtisztítók, a párásítók, illetve a gyakori fertőtlenítés szintén nagyban csökkenthetik a megbetegedések és továbbfertőzés kockázatát.

A különböző légúti betegségek nagyon hasonló tüneteket okozhatnak, de ezek diagnosztizálására már számos korszerű eszköz állhat a gyermekorvosok rendelkezésére. „Az innovatív műszereknek a háziorvosi rendelőkben is helyük van. Az úgynevezett POCT (point of care testing) eszközök mintegy mini laborként működve az ellátás helyszínén teszik lehetővé a vizsgálatokat. A háziorvosok így már a rendelőben pontosan megállapíthatják a betegségek okát és típusát anélkül, hogy a beteg gyerekeket további kivizsgálásra küldenék” – idézi a K&H közleménye Horváth Magyary Voljc Nórát, a gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat zsűritagját.

KH gyógyvarázs

„Ezekkel az innovatív műszerekkel percek alatt meg tudjuk állapítani, vírus vagy baktérium okozza a tüneteket, milyen a kis beteg tüdőkapacitása, vagy nagyfelbontású videóképen keresztül láthatjuk a gyermek belső fülét” – magyarázta a nemrég ilyen eszközhöz jutott Molnár Bernadett Ágnes nyíregyházi gyermekorvos. „Jelenleg leginkább légúti megbetegedésekkel fordulnak hozzánk, de a kezelés szempontjából nem mindegy, hogy influenzáról, a kicsik körében komolyabb tüneteket is okozó légúti óriássejtes vírusról (RSV) vagy éppen nátháról van szó. Ezen kórokozók megkülönböztetése kardinális lehet a gyógyítás szempontjából.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!