A valaha megfigyelt legnagyobb napkitörés zajlott le, a NASA megörökítette (videóval)
A NASA szerint nagyon fontos nyomon követni a Nap tevékenységét, mert időnként kiszámíthatatlanul viselkedik. Így történt ez a minap is.
hvg.hu
Az Európai Űrügynökség (ESA) és az amerikai űrkutatási hivatal, azaz a NASA szondája, a Solar Orbiter megörökítette a valaha megfigyelt legnagyobb napkitörést. Az erről készült felvételen a jelenség a teljes napkoronggal együtt látható:
Solar Orbiter/EUI Team/ESA & NASA
A két űrkutatási szervezet közleményében azt írta: a napkitörések gyakran társulnak koronakidobódásokkal, amelyek, ha a Föld felé irányulnak, zavart okozhatnak az elektronikai berendezésekben. Szélsőséges esetben pedig az életünk is veszélybe kerülhet.
A Solar Orbiter által újonnan megörökített esemény február 15-én történt – a NASA és az ESA viszont csak mostanában adta ki a vonatkozó felvételt és a kapcsolódó tudományos magyarázatot. A jelenség több millió kilométerre nyúlt ki az űrben, de a koronakidobódás nem a Föld felé irányult.
A képeket a Solar Orbiter Full Sun Imager (FSI) nevű készüléke rögzítette. Az FSI-t úgy tervezték, hogy a teljes napkorongot meg tudja vizsgálni még a Nap közeli áthaladásai során is. A következő, március 26-i megközelítéskor, amikor az űrszonda a Nap–Föld-távolság mintegy 0,3-szorosán belül halad el, a Nap a látómező jóval nagyobb részét fogja kitölteni. Most azonban még mindig terjedelmes a távolság, így az FSI a kisebb részleteket is képes rögzíteni.
A NASA szerint a heves naptevékenységet a nem napkutatással foglalkozó űreszközök is érzékelték: az ESA/JAXA BepiColombo missziója, amely jelenleg a Merkúr pályájának közelében tartózkodik, az elektronok, protonok és nehézionok szintjén hatalmas növekedését észlelt a kitöréskor.
Az űrkutatási hivatal szerint a mostani esemény fontos emlékeztető is, hogy a Nap időnként kiszámíthatatlanul viselkedhet, éppen ezért nagyon fontos a tanulmányozása.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.