Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Már zajlanak az előkészületek, hogy az ENSZ megfigyelőket küldjön a csernobili atomerőműhöz.
"A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szoros tárgyalásokat folytat az ukrán hatóságokkal arról, hogy az ügynökség először küldjön segítséget és támogató missziót Csernobilba a következő napokban" - jelentette ki az ENSZ nukleáris megfigyelőszerve.
Hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajna azt feltételezi, hogy az orosz csapatok arra készülnek, hogy elhagyják az atomermű területét, de egyelőre ez az információ még nincs mgerősítve.
Mint ismert, az orosz katonák az ukrajnai invázió első fázisában elfoglalták az atomerőmű területét, túszul ejtették az ott dolgzókat. Csütörtökön egy meg nem nevezett amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő már azt pedzegette, hogy az Ukrajnát megszálló orosz erők elkezdtek elvonulni a csernobili atomerőműtől, és Fehéroroszország felé indulnak el.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.