A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Csillagközi objektum érte el a Földet 2014-ben, de titkosították az erről szóló adatokat
Egy apró égitestről van szó, ami a szakértők szerint a Naprendszeren kívülről jött.
Informatikusokból áll az egyik legsikeresebb ukrán egység, amely sorra intézi el az orosz tankokat
A csapat egyik leghatékonyabb eszköze egy nyolcrotoros drón, az R–18, amelynek 4 kilométeres hatótávja van, és 5 kilogrammnyi robbanóanyagot képes magával vinni.
Letöltötte valamelyiket? Pénzlopó alkalmazásokat találtak a Play áruházban
Több olyan alkalmazás is bekerült a Play áruház kínálatába, amivel a felhasználók banki adatait és pénzét is el lehetett lopni.
A Telekom ügyfele? Megváltozott a tévészolgáltatás, új csatornák is jöttek
Átláthatóbb csatornakínálatot, egyszerűbb csomagválasztást ígér ügyfeleinek a tévés portfólióját megújító Telekom.
Különleges kínai repülőgépek tűntek fel Európa felett, most kiderült, miért
Hat darab kínai Y-20-as húzott át Európa felett, úti céljuk pedig Belgrád volt.
Ha már hét közben tudni szeretne a friss hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.