Végre megvalósíthatónak tűnik a repülőgép, amellyel 60 perc alatt bárhonnan bárhova eljuthatunk

Nemrég még lehetetlennek gondolták, most már csak nagyon nehéznek vélik a megvalósítását annak a hiperszonikus repülőgépnek, mellyel legfeljebb egyetlen óra alatt el lehet érni a világ bármely pontjából bármelyik másikba.

  • hvg.hu hvg.hu
Végre megvalósíthatónak tűnik a repülőgép, amellyel 60 perc alatt bárhonnan bárhova eljuthatunk

„A technológiai fejlődést végre elért odáig, hogy lehetővé tegye a legyártását annak a repülőnek, melyet megálmodtunk” – idézi az Entrepreneur üzleti magazin a Venus Aerospace startup két alapjítóját. Sarah és Andrew Duggleby annak apropóján szólaltak meg, hogy a vállalkozás újabb 20 millió dollárnyi tőkét kapott a legígéretesebb tudományos innovációkra költő Prime Movers Lab befektetési cégtől.

A pénzt a Venus Aerospace arra fordítja majd, hogy meghajtó- és repülési teszteket hajtson végre a houstoni űrkikötőben.

A cégnél korábban mintegy 9000 mérföldes óránkénti sebességről beszéltek. Most „csak” óránkénti 6900 mérföldes a terv, de ez még így is elképesztően gyorsat jelent. De a módszer ugyanaz: a repülő ugyanúgy szállna fel, mint bármelyik kereskedelmi járat, majd egy adott magasságot elérve bekapcsolná azt a hajtóművét, ami a világűr széléig repítené, ahol űrrepülőgépként haladna 15 percig. Majd a légkört elérve lelassítana, hogy aztán landoljon a célrepülőtéren.

A startup ígéri, a módszerrel megvalósítható, hogy legfeljebb 60 percbe teljen az utazás a Földön bárhonnan bárhova.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.