Az első exobolygó 1992-es feldezése óta a csillagászok már több mint 5000, más csillag körül keringő planétát találtak. Amikor azonban új exobolygót észlelnek, viszonyleg keveset lehet megtudni róla: néhány jellemzőn kívül csupán az derül ki, hogy létezik, a többi információ viszont rejtély.

Ennek oka, hogy a mostani teleszkópoknak van egy fizikai korlátja, ami miatt nem tudnak jobb képet alkotni az eddigieknél. Az amerikai Stanford Egyetem asztrofizikusai ezért olyan új képalkotási technológiát fejlesztettek ki, amelyek a jelenleg használt módszereknél 1000x jobb eredményt adna.

A szakemberek a gravitáció téridőre gyakorolt torzító hatását, az úgynevezett gravitációs lencse jelenségét használnák ki. A The Astrophysical Journalban megjelent tanulmány szerint a tudósok a Nap gravitációs lencsehatását használnánk ki, hogy a Naprendszeren kívüli exobolygókat vizsgálják. Ha a két égitestet egy vonalba helyezik úgy, hogy a Nap van középen, akkor azzal felerősíthetik az exobolygótól származó fényt.

18 ezer km/órás szél fúj, és vasból vannak a felhők az egyik furcsa, megnyúlt alakú bolygón

A WASP-121b egy tőlünk 850 fényévre lévő csillag körül kering, a körülmények pedig abszolút pokoliak.

Bruce Macintosh, a Stanford Egyetem tudósa szerint a cél az, hogy olyan jó képeket tudjanak készíteni egy exobolygóról, mint a Naprendszerünk bolygóiról. Úgy véli, ezzel a technológiával olyan képet lehetne lőni egy 100 fényévre lévő égitestről, mint amit az Apollo 8 készített a Földről.

A gravitációs lencsehatást először 1919-ben, egy napfogyatkozás alkalmával figyelhették meg a tudósok. Mivel a Hold elállta a Nap fényét, így a kutatóknak lehetőségük volt megpillantani a Nap közelében lévő ismert csillagokat a valód helyzetükhöz képest. Ez egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy a gravitáció meg tudja hajlítani a fényt, és annak is, hogy Einstein relativitáselmélete helyes.

Azt, hogy miként lehet ezt a jelenséget a képalkotás számára előnnyé kovácsolni, csak 2020-ban kezdték el vizsgálni. Hogy ezt miként lehetne megtenni, annak elméleti hátterét Alexander Madurowicz dolgozta ki.

A probléma az, hogy egy ilyen megfigyeléshez egy olyan távcsövet kellene az űrbe telepíteni, ami 14-szer messzebb lenne a Naptül, mint a Plutó. Ez jóval a Naprendszer határán túl van, messzebb, mint amilyen messzire eddig ember alkotta eszköz került. Ahhoz, hogy a fentebb említett minőségben készítsünk képet egy exobolygóról, a teleszkópnak 20-szor szélesebbnek kellene lennie, mint a Föld. A Nap gravitációs erejét kihasználva azonban elég lenne egy akkora műszer is, mint a Hubble.

A szakemberek szerint a technológia mindaddig elmélet marad, amíg nem fejlődik az űrutazás. Jelenleg nagyjából 100 évbe telne, mire a teleszkóp eljutna a helyére.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.