„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Érdemes lehet hétfőn korán kelni, egy-két évente van hasonló.
Május 16-án hétfőn hajnalban teljes holdfogyatkozás kezdődik, ami Magyarországról csak részlegesen lesz látható, holdnyugta előtt.
Hétfőn hajnali 4:27-kor figyelhetjük meg a részleges fogyatkozási fázis kezdetét, érdemes tehát korán kelni. Mivel a Hold itthon 5:07-kor lenyugszik a nyugati-délnyugati horizonton, így itthon nem látszik a teljes holdfogyatkozás, ami 5:29–6:11-6:53 óra között történik meg – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatója.
Bár a telihold minden hónap során szembe kerül a Nappal, a holdpálya apró dőlése miatt mégsem takarja ki Földünk a napfényt, így hónapról hónapra gyönyörködhetünk a teliholdban – írják. Egy-két évente azonban pontosan egy egyenesbe esik a Nap, a Föld és a Hold, és a Föld hatalmas árnyékkúpja kitakarja a napfényt. Ekkor következik be a holdfogyatkozás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.