„Még sosem látott ilyet az emberiség” – jön a James Webb űrteleszkóp első fotója

A tervek szerint július közepén mutathatja be az Európai Űrügynökség az első színes felvételt, amit a James Webb űrteleszkóp készít.

  • hvg.hu hvg.hu
„Még sosem látott ilyet az emberiség” – jön a James Webb űrteleszkóp első fotója

Alig több mint fél évvel azután, hogy útnak indult a James Webb űrteleszkóp, a szakemberek azt ígérik, végre megláthatjuk az első színes felvételt, amit az eszköz készített. Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint a fotókat és a spektroszkópiai adatokat július 12-én teszik majd közzé.

Eric Smith, a Webb egyik programigazgató-helyettese úgy véli, ez egy egyedülálló pillanat lesz, amely során olyan látvány tárul majd a szemünk elé, amilyet az emberiség még sosem láthatott. „Ezek a fotók több évtizednyi munka eredményét tükrözik majd” – emelte ki a szakember.

A szerkezetet hat hónapon át konfigurálta a földi irányítás. Az űrteleszkópot először az üzemi hőmérsékletre kellett hűteni, majd kalibrálni kellett a tükröket és a műszereket. Hogy ez milyen jól sikerült, az látszódik az első és a legutóbbi tesztfelvétel között.

Van egy szuperföld, amit lávaóceán borít

A NASA elárulta, melyik az a két bolygó, amiket elsőként vizsgál majd meg a James Webb űrteleszkóppal.

Az ESA, a NASA és a Kanadai Űrügynökség egyébként több mint öt évet dolgozott azon, hogy kiderüljön, mi legyen az első objektum, amit megfigyel majd a teleszkóp. A kép elkészülte után a tudósok megkezdik majd a látottak elemzését és az adatok feldolgozását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.