Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az incidens hátterét a SpaceX társalapítója, Jim Cantrell is alátámasztotta.
A napokban, június 21-én jelent meg egy korábbi NASA-dolgozó, Lori Garver könyve, amiben arra is kitér, miként merített ihletet Elon Musk, hogy elindítsa privát űripari cégét, a SpaceX-et. Az Insider szerint ehhez állítólag egy nézeteltérés vezetett, ami következtében egy orosz mérnök leköpte Musk cipőjét. Ő ezen pedig olyannyira felhúzta magát, hogy hazafelé repülve elhatározta:
csinál egy saját űrcéget, amivel jelentős konkurenciát állít majd az oroszoknak is.
Az eset 2001-re nyúlik vissza. Musk ekkor orosz rakétaépítőkhöz látogatott, hogy tárgyaljon velük. A ma már dúsgazdag Musk a szóbeszédek szerint igen szenvedélyesen mesélt terveiről, de egy orosz mérnök már nagyon unta őt.
Ezután felállt, odalépett a cégvezetőhöz, és leköpte a cipőjét.
A helyzetet állítólag az is tetézte, hogy Muskék kissé lazára vették a találkozót, ami az öltözködésükön is látszódott. Többen úgy vélik, hogy ezt az oroszok a tiszteletlenség jelének vették, és az említett mérnök is főleg ezen húzta fel magát.
A köpködés miatt nem is kötöttek üzletet, Musk pedig kiviharzott a teremből, és repülőre ült. Az úton hazafelé tartva állítólag többször is arról beszélt, hogy minek is vásárolna orosz rakétákat, ha építhet magának sajátot – alig egy évvel később pedig létrejött a SpaceX.
A történet bizonyos részeit, köztük a cipőreköpést a cég társalapítója, Jim Cantrell is alátámasztotta.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.