„Annak vagyunk tanúi, hogy a Nagy-korallzátony rugalmas, regenerálódásra képes rendszer” – jelentette ki Mike Emslie, az intézet monitorozási programjának vezetője az AIMS éves jelentését ismertetve. A kutató ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy a korallok pusztulását okozó események, főleg a korallfehéredés, egyre gyakrabban fordulnak elő.

Az UNESCO jelenleg mérlegeli, hogy felvegye-e a Nagy-korallzátonyt a veszélyben lévő világörökségi helyszínek közé. A szervezet szakértői küldöttsége márciusban a terepen vizsgálta a zátony állapotát, az esetleges átminősítésről döntő világörökségi bizottság júniusra tervezett oroszországi ülését azonban politikai okokból elhalasztották.

Az Ausztrál Tengertudományi Intézet a sokévi tapasztalatok alapján elsősorban akkor minősít egészségesnek egy korallzátonyt, ha a nagyértékű, kemény – mészkővázzal rendelkező – korallok aránya meghaladja a 30 százalékot. A Nagy-korallzátony északi régiójában 2022-ben átlagosan 36 százalékot tett ki a kemény korallok hányada, szemben a 2017-es 13 százalékos mélyponttal, a középső régióban pedig 33 százalékot a 2019-es 12 százalékos mélyponttal. Az általában nagyobb keménykorall-hányadú déli régióban ugyanakkor 34 százalékra csökkent a mészkővázas korallok aránya a tavalyi 38 százalékról.

A korallzátony hét év alatt négy tömeges korallfehéredésen esett át, az ausztrál kutatóintézet szerint azonban 2020-as és a 2022-es esemény – bár nagy kiterjedésű volt – nem okozott olyan súlyos pusztulást, mint a 2016-os és a 2017-es fehéredés.

A megfigyelések kezdete óta nem fordult elő, hogy ilyen sűrűn kövessék egymást a fehéredési események, amelyek során a korallokban élő és azok színét adó, a korallok energiafelhasználásának túlnyomó többségét biztosító algák elpusztulnak a tengervíz felmelegedése miatt. 2016 előtt mindössze két tömeges korallfehéredést figyeltek meg az ausztrál kutatók. Az AIMS 1985 óta monitorozza a korallzátony állapotát.

Különleges állatot videóztak a tenger mélyén, a kutatóknak rögtön tucatnyi kérdésük lett

Mélytengeri korallzátonyokat és több mint 100, eddig ismeretlen tengeri fajt, köztük homárokat és puhatestűeket fedeztek fel ausztrál kutatók a Tasmania körüli vizekben végzett nagyszabású kutatás keretében.

A Nagy-korallzátony déli régiójában pusztulást okozó töviskoronás tengericsillag a korallok legnagyobb természetes ellensége; ahol tömegesen felbukkan, ott egész szirteket tehet tönkre. Táplálékát kemény, szirtlakó korallokon élő puhatestű korallpolipok alkotják. Étkezés közben az állat gyomrával ráhelyezkedik a koralltelepre, emésztőnedvei pedig feloldják a korallpolipokat, így csak csupasz vázuk marad hátra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.