50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A sajtót ugyan kizárták Palkovics László előadásáról, amit Szegeden, a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűlésén tartott, azonban az előadás után a miniszter röviden válaszol az újságírók kérdéseire.
Palkovics Lászlót az intézményből való kilépésekor hatalmas füttykoncerttel fogadták a tüntetők. Az egyik momentumos parlamenti képviselő, Bedő Dávid arra kérdezett rá, hogy ha a miniszter előrejelzési hiba miatt kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) két vezetőjét, akkor nem vonná-e felelősségre hibáik miatt Nagy Mártont, Matolcsy Györgyöt és Navracsics Tibort is.
Palkovics azt mondta, nem a tűzijáték miatt mentette fel az OMSZ vezetését, hanem arról beszélt ma is, hogy hogyan lehet fejleszteni a meteorológiai szakmát. Mint mondta, ezek a javaslatai támogatást kaptak (az ő értelmezése szerint a közönség tapsa egyértelmű támogatást fejezett ki felé), a tüntetőknek azt ajánlotta, vonják ők felelősségre a minisztereket.
A momentumos tüntetők egy olyan köpönyeget adtak át neki, amire az ország legnagyobb baklövéseit írták fel. Palkovics azt mondta, ezek bonyolult döntések, és a kutatókat, az érintetteket kell róluk megkérdezni, ugyanúgy, ahogy az egyetemi átalakítás érintettjeit is.
Az OMSZ egy állami szerv, és úgy gondoltam, nem velük akarok együtt dolgozni – mondta Palkovics, aki kiemelte a sajtónak, hogy ő mint munkáltató járt el, amikor elbocsátotta a meteorológiai szolgálat vezetőit. Válaszát alig lehetett hallani, mivel közben a tüntetők a Süss fel napot énekelték. A miniszter azt mondta, hogy az operatív törzs ugyanúgy felelős a tűzijáték lefújásáért, mint az OMSZ.
Lapunk arra kérdezett rá a miniszternél, hogy mi a véleménye a Vodafone Magyarország felvásárlásáról, mire Palkovics azt mondta, szerinte jó megállapodást kötöttek.
Kizárták a sajtót Palkovics László előadásáról, amit a meteorológusok vándorgyűlésén tart
A miniszter busza úgy állt rá az esemény bejáratára, hogy sem az újságírók, sem a tüntetők nem tudtak a közelébe férkőzni.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.