Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Mindegy, hogy drága vagy olcsó mosogatógépet vesz valaki, a műanyag edényeket a szárítás után még el kell törölgetni. Szerencsére nem arról van szó, hogy hibásan működik a gép.
Aki használ mosogatógépet, az egy dologra már egész biztosan felfigyelt: hiába szárítja meg az edényeket a program végén, a műanyagok mindig vizesek maradnak. Nem arról van szó, hogy a gép rosszul működik, vagy be kellene adni a szerelőhöz, jelen esetben egy sokkal egyszerűbb dologról van szó.
Mivel ezek az edények nem olyan sűrű anyagból vannak, mint mondjuk egy fazék, sokkal gyorsabban hűlnek ki. Roger Kemp, a brit Royal Academy of Engineering mérnöke szerint a fémben vagy porcelánban tárolt hő az edényt valamivel magasabb hőfokon tartja, mint a levegőt, ezért elősegíti a párolgást – így pedig a száradást.
A szakértő a BBC-nek elmondta, a műanyagban nincs elég tárolt hő ahhoz, hogy a mosogatógép belsejében lévő hőmérsékletnél magasabb hőmérsékletet tároljon, így a víz nem párolog el a felszínéről. Hasonló a helyzet a vékony alumíniumtálcákkal is.
Új mosogatógépet fejlesztettek a németek, de nem otthoni használatra
A német mérnökök túlhevített gőzzel sterilizálnák a mosogatógép belsejében lévő edényeket, hogy a hőálló baktérium se tudjon megbújni benne.
Szintén a nehéz száradáshoz járul hozzá, hogy a víz az üveg felszínén vékony réteget, míg a műanyagén gyöngyöt képez. Mivel ugyanaz a vízmennyiség nagyobb felületen terül szét az előbbi esetében, gyorsabban veszít a tömegéből a szárításkor. Azok a műanyag edények, amelyeket régóta használunk, még lassabban száradhatnak, ugyanis a felületük összekarcolódik, így pedig még több víz tud rajta összegyűlni.
A szakemberek szerint teljesen mindegy, hogy drága vagy olcsó mosogatógépet vesz valaki, a fentiek miatt egyik sem tud úgy szárítani, hogy a műanyag edények tökéletesen szárazak legyenek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.