6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Khosta-2-t eddig is figyelték a szakemberek, de közben újabb adatokat gyűjtöttek róla. A kórokozót a jelenlegi vakcinák nem képesek semlegesíteni.
Az orosz patkósdenevérekben keringő sarbecovírus, a Khosta-2 képes megfertőzni az embert, ami miatt a sarbecovírusok teljes családjával szemben hatékony oltásokra lenne szükség a Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói szerint.
Kutatásunk ismételten bebizonyítja, hogy az Ázsián kívüli vadon élő állatokban keringő sarbecovírusok még olyan helyeken is, mint Nyugat-Oroszország, ahol a Khosta-2 vírust találták, globálisan veszélyt jelentenek az emberek egészségére és a SARS-CoV-2 ellen folyamatban lévő oltási kampányokra”
– fogalmazott Michael Letko, a WSU virológusa és a tanulmány társszerzője egy közleményben az Infostart szerint.
A cikk szerint a sarbecovírusok százait fedezték fel az elmúlt években, nagy részüket ázsiai denevérekben. A Szocsi Nemzeti Park közelében élő denevérekben talált Khosta-1 és a Khosta-2 csak kezdetben tűnt ártalmatlannak, és mára kiderült: a mostani járványt kiváltó SARS-CoV-2 vírushoz hasonlóan a Khosta-2 is képes a sejtek megfertőzésére a tüskefehérjével.
A tudósok ezután azt akarták kideríteni, hogy a vírus képes-e kijátszani a korábbi koronavírus-fertőzések vagy a vakcinák által nyújtott immunitást. Oltott emberektől származó szérumot használva a kutatócsoport felfedezte, hogy a Khosta-2-t a jelenlegi vakcinák nem semlegesítik.
Egy jó hír azért így is van: az új vírusból hiányzik néhány olyan genetikai jellemző, amikről úgy gondolják, hogy hozzájárul az emberi megbetegedésekhez. A kutatók ugyanakkor óvatosságra is intettek, mivel szerintük ha a Khosta-2 egy másik vírussal, például a SARS-CoV-2-vel kombinálódna, lehetséges, hogy egy veszélyesebb kórokozó jönne létre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.