„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Néhány furcsa vihar, amiket még 2017-ben fedezett fel a NASA űrszondája a Jupiteren, különösen érdekli a tudósokat.
A Jupiter északi pólusánál egy kilenc ciklonból álló viharcsoport található – egy nagy vihar, amit nyolc kisebb vesz körül. A formációt a Gizmodo szerint a bolygó körül keringő NASA-eszköz, a Juno űrszonda vette észre, még 2017-ben. A Nature Astronomy című szaklapban megjelent új tanulmány azt mutatja be, hogy ez a viharcsoport hogyan tudott ennyire stabil maradni az elmúlt években.
A viharcsoport másik érdekessége, hogy nyolcszög alakú.
A bolygó déli pólusán is található hasonló viharjelenség, ott azonban öt alkot egyet. A kutatók szerint a formációk az eltelt 4 évben mindvégig stabilak voltak, és lassan, vagy egyáltalán nem forognak.
A kutatók a Juno Jovian Infrared Auroral Mapper (JIRAM) nevű infravörös eszközének felvételeit használták fel e viharok viselkedésének tanulmányozására. Azt találták, hogy a központi vihart egy úgynevezett anticiklonális gyűrű veszi körül, ami a fő ciklonnal ellentétes irányban forog. Úgy vélik, hogy ez a gyűrű felel azért, hogy a rendszer stabil maradjon.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.