Most először levette a maszkot és megmutatta az arcát a YouTube legrejtélyesebb videósa, akire 30 millió ember kíváncsi
A Dream nevű youtuber óriási karriert futott be, amit a maszkja és a műsora köré épített brandnek köszönhetett – és persze annak a rengeteg rajongónak, aki csak most láthatta meg először a férfi valódi arcát.
hvg.hu
Több mint 30 millió feliratkozóval rendelkezik az a youtuber, aki most először mutatta meg közönségének a valódi arcát: a Dream néven műsort gyártó férfi ugyanis mindeddig maszkban mutatkozott.
A fiatal tartalomgyártó szórakoztató Minecraft-videókkal ért el hatalmas nézettséget, amihez persze a műsor köré épített brandre, és persze különleges maszkjára is szükség volt. Dream ezt minden felvétel alatt viselte, így a nézők csakis ezt látták belőle. A hangját ezzel szemben nem torzította el.
A videós elmondása szerint azért mutatta meg magát, mert egyre jobban zavarta, hogy a maszk nélkül senki sem tudja, ki ő, illetve a személyével kapcsolatban felmerült pletykák és híresztelések is mind jobban zavarták. A leleplező felvétel egyébként az egyik legnézettebb videója lett: mostanra több mint 17 millióan kattintották le.
A BBC szerint Dream – igazi nevén Clay – napjaink egyik legsikeresebb youtubere.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.