Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Pangeos nevű úszó szigetet Pierpaolo Lazzarini tervezte meg, a megépítéséhez 8 milliárd dollárra lenne szükség.
Ha valakinek nem lett volna eléggé vad a repülő hotel ötlete, akkor annak mutatunk egy másik érdekességet: egy gigantikus jachtot, egy úszó szigetet, ami folyamatosan vándorolna a Földön. A Mashable bemutatója szerint a terveket Pierpaolo Lazzarini olasz tervező készítette el.
A konstrukció már ránézésre is különleges, az ugyanis egy teknőst formáz. Ami viszont ennyiből még nem derül ki, az a mérete:
lenne alkalmas. A számokat látva talán nem csoda, hogy a megépítése sem lenne két fillér: egész pontosan 8 milliárd dollárt, vagyis 3205,2 milliárd forintot emésztene fel. A Pangeos az egykori szuperkontinens, a Pangea után kapta a nevét.
A Pangeost a Vörös-tenger partján, Szaúd-Arábiában szerelnék össze. Ott egy 1 négyzetkilométeres területen lecsapolnák a tengert, hogy megépítsék a hajó gyártásához szükséges platformot.
Az eszköz végsebessége nagyjából 10 km/h lenne, ezt 9 darab elektromos HTS (magas hőmérsékletű szupravezető) motorral érné el.
A tervező azt szeretné, ha 2033-ra megépülne a yacht, ezért azt tervezi, hogy a benne található lakásokat elkezdi árulni, és az abból befolyó összegekből építené meg a monstrumot.
(Kiemelt kép: YouTube / Lazzarini Design)
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.