Magyar segítséggel a laskagomba is szerepet kaphat az afrikai élelmezési problémák megoldásában

Öt ország – köztük Magyarország – hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja, hogy Afrika robbanásszerűen fokozódó élelmiszerigényét környezetkímélő módon lehessen kielégíteni a jövőben. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban.

  • MTI MTI
Magyar segítséggel a laskagomba is szerepet kaphat az afrikai élelmezési problémák megoldásában

A hazai exportképességet is fokozó kutatás, amelyben a Bay Zoltán Kutatóközpont és az európai szinten is vezető szerepet betöltő laskagomba-termesztő agráripari vállalat, a Pilze-Nagy Kft. képviseli Magyarországot, 2024-ben zárul. A három éven át tartó projekt magyar partnerei által megvalósított rész 96 millió forint összköltségű.

A magyar partnerek az afrikai laskagomba-termesztés technológiájának kidolgozására, a gombatermesztés melléktermékeinek felhasználására, laskagombát tartalmazó, új helyi élelmiszerek létrehozására, illetve környezetbarát, körforgásos technológiákat alkalmazó mintagazdaság létrehozására és bemutatására fókuszálnak. Az új technológiák bármely más kontinensen alkalmazhatók lesznek.

A Bay Zoltán Kutatóközpont mintegy 160 magyar kutató tudását és munkáját fogja össze, ahol elsősorban hazai és nemzetközi piaci igényekhez igazított fejlesztési projektek valósulnak meg; évente csaknem 200 partnerrel működnek együtt, egyik fő szakterületük a fenntartható gazdaságot támogató újszerű megoldások felfedezése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.