„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az már korábban is ismert volt, hogy Bill Gates az Androidnak szavazott bizalmat. Azonban sok év eltelt első ilyen telefonja óta, és benne volt a pakliban, hogy ő is iPhone-ra vált. De nem ez történt.
Nem először erősítette meg Bill Gates, hogy jobban szereti az Androidot, pontosabban az androidos készülékeket, mint az iPhone-t, és ez mostanra sem változott. Mindez egy reddites beszélgetésből derült ki, ahol a Microsoft társalapítója elmondta, hogy nem váltott iPhone-ra, nem használ iPadet, Macet, sőt még Microsoft Surface Duót.
A telefonja jelenleg a Samsung csúcskategóriás összehajthatója, a Galaxy Z Fold4, amelyet magától a Samsung elnökétől, JY Lee-től kapott. Tavaly Gates Galaxy Z Fold3-at használt. A Microsoft társalapítója azt is elmondta, hogy a Galaxy Z Fold4 kihajtható kijelzőjének köszönhetően nincsen szüksége táblagépre. Ehelyett csak Android-alapú okostelefonjára és meg nem nevezett Windows-alapú „hordozható számítógépére” támaszkodik. Arra is kitért, hogy Outlookot és sok Microsoft-szoftvert használ a telefonján.
Gates azt ezúttal nem részletezte, miért preferálja továbbra is az Androidot az iPhone-nal szemben, viszont egy 2021-es interjú során kifejtette, hogy az Android-gyártók „rugalmasabbak” a szoftverintegráció terén. Később pontosította, hogy ezzel azt akarta mondani, hogy „néhány Android-gyártó előre telepít Microsoft-szoftvereket oly módon, hogy az megkönnyítse a dolgomat”.
Ez az érvelés – jegyzi meg a 9to5Mac – csak annyiban furcsa, hogy könnyen letölthetők Microsoft-alkalmazások az App Store-ból iPhone-ra is. Gates azt is elmondta, hogy azért van egy iPhone-ja is, hogy kipróbáljon rajta dolgokat, de valójában nem ezt az eszközt használja a mindennapokban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.