szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az amerikai gyógyszerészeti hatóság szerint a Neuralink agyba ültethető chipje jelen formájában nem biztonságos, így garanciát szeretne a szervezet a megbízhatóbb működésre.

Elon Musk még 2022 decemberében beszélt arról, hogy az agy-számítógép interfészt fejlesztő cége, a Neuralink fél év múlva már emberek agyába is beültetné a chipet. A Reuters most arról ír, hogy az amerikai gyógyszerészeti hatóság, az FDA keresztbe tett ennek a tervnek.

A szervezet állítólag megtiltotta, hogy azzal az eszközzel végezzenek el emberkísérleteket, amely miatt a kísérletek során rengeteg sertés elpusztult. Ahogy azt korábban megírtuk, Elon Musk cégénél az állatjóléti törvény megsértésének gyanúja miatt indult eljárás. Az ügy előzménye, hogy a vállalat több munkatársa is úgy vélte, hogy az állatkísérletek gyakran nem teljesen megalapozottak, ami szükségtelen szenvedést okoznak az állatoknak.

YouTube/Neuralink

A hatóság fő aggálya az eszköz lítium akkumulátorával kapcsolatos. A szakemberek szerint az implantátum apró vezetékei az agy más területeire vándorolhatnak, így kérdés, hogy azt az agyszövet sérülése nélkül lehet-e eltávolítani, és ha igen, akkor hogyan.

A Reuters szerint az FDA garanciákat akar arra, hogy a szerkezet nagyon kis eséllyel hibásodik csak meg. Ha ugyanis ez történik, az szó szerint megsütheti a körülötte lévő szöveteket.

Percenként 62 szót „olvas ki az agyból" az új agy-számítógép interfész, ez 3,4-szer gyorsabb, mint ahogy eddig ment

Lényegesen felgyorsulhat az agy-számítógép interfészek sebessége, amennyiben sikeresnek bizonyul a Stanford Egyetem kutatóinak új eszköze, amiről az Elon Musk-féle Neuralink társalapítója is elismerős szavakkal nyilatkozott.

Emellett amiatt is aggódik a hatóság, hogy a vezetékek túlságosan vékonyak, így vagy használat közben, vagy az eltávolítás során – ha például cserélni kell a készüléket – letörhet belőlük egy-egy darab.

Hogy ezeket a garanciákat mikor kaphatja meg a hatóság, nem tudni. A konkurens cégek azonban már nagyon jó úton járnak afelé, hogy az általuk készített fejlesztést a gyakorlatban is lehessen majd használni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!