Rendkívül különleges és ritka, mélytengeri koboldcápát fedeztek fel nemrégiben ott, ahol még soha: a Földközi-tengernél, egy görög tengerpartra vetődve.
Az esetet a Mediterranean Marine Science folyóiratban publikálták, ám lehet, hogy a példányról készült fotók nem is a koboldcápáról, hanem egy gyerekjátékról készültek – számolt be a The New York Times.
A tanulmány tudósok és tudományos képzettséggel nem rendelkező emberek együttműködésében készült, tehát akár még az amatőr tudomány sikerének is lehetne tekinteni, azonban a közelmúltban elkezdtek viharfelhők gyülekezni a felfedezés körül.
Egy Facebook-csoportban ugyanis több cápaszakértő is elkezdte kétségbe vonni a képen szereplő cápa hitelességét. David Ebert, aki egy cápákról szóló könyv szerzője is, azt mondta, a Görögországban felfedezett cápával kapcsolatban több minden is furcsa.
Mint hozzáfűzte, az állat a képen túl kicsi, és a kopoltyúi sem tűnnek nyitottnak – egyáltalán nem természetes.
Egy amerikai kislány olyan őskövületet talált, amihez a szakértő szerint egyszer van egy életben szerencséje az embernek: egy, már kihalt cápafaj, az Otodus megalodon egyik foga.
Ebert és más szakemberek azért is rendkívül szkeptikusak, mert a szóban forgó cápát nem vizsgálták meg közvetlenül, a tanulmány pusztán a fényképek és egy rövid leírás alapán született meg, a valódi tudósok csak ezekre tudtak támaszkodni a tanulmány írásakor.
2022 novemberében már cápakutatók egy olyan, kommentár-tanulmányt publikáltak, melyben megkérdőjelezték a koboldcápa valódiságát, mondván nem látszanak a fogai, túlságosan lekerekítettek az úszói, és a kopoltyúk sem olyanok, mint a cápafajé.

Felül a valószínűleg játék, alul egy igazi koboldcápa
Giannis Papadakis (felső) / Nicholas Straube (alsó) / The New York Times
Később egy, a DeAgostini által gyártott, játékkoboldcápa képe is felkerült a közösségi médiába, ami rendkívül hasonlított arra, ami a felfedezésről készült fotón is látható – tovább erősítve a kételyeket.
Az eredeti cikk szerzői reagáltak a vádakra, és kitartottak az állításaik mellett – ugyanakkor a méretbecslést jelentősen módosították, 30-ról 7 hüvelykre, és azt írták, a talált cápa egy embrió lehetett. Erre az a válasz érkezett a felfedezést megkérdőjelező tudósoktól, hogy az ekkora embriók még nem is életképesek – írja a The Seattle Times.
Az ügy végül azzal zárult, hogy az eredeti tanulmány szerzői visszavonták a cikket, valamint a kritikákra adott válaszaikat is, mondván túl sok volt a bizonytalanság a felfedezéssel kapcsolatosan.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.