Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Coloradói Egyetem kutatói szerint már az 1600-as évek elején is voltak háziasított lovak a vadnyugaton, pedig korábban úgy gondolták, hogy csak 1680 után került az őslakosokhoz ilyen állat.
A ló az amerikai nyugat – vadnyugat – jelképévé vált, ám arról régóta vitatkoznak a tudósok, hogy a háziasított állatok hogyan juthattak el először ebbe a régióba. Most egy új kutatás arra jutott, hogy ez már az 1600-as években megtörténhetett.
A Science folyóiratban megjelent publikáció szerint a területről összegyűjtött lócsontok elemzése azt mutatta, hogy a lovak valóban jelen lehettek a 17. század elején a térségben, vagyis a történelmi feljegyzések helyesek lehetnek ezzel kapcsolatban.
A Coloradói Egyetem tudósainak kutatása azért is jelentős, mert az őslakosok történetei szerint már azelőtt spanyol lovakon ültek az őseik, hogy az európai gyarmatosítók megérkeztek volna ebbe a térségbe. Mindez azt feltételezi, hogy valószínűleg valamilyen kereskedelmi útvonalon keresztül érkezhettek oda az állatok.
Az amerikai Associated Press hírügynökség emlékeztet, a korábbi genetikai kutatások kimutatták, hogy a lovak ősei évmilliókkal ezelőtt alakultak ki Észak-Amerikában, majd onnan vándoroltak át Európába, ahol háziasították őket. Ám ezeknek az állatoknak az ősei nagyjából 6000 évvel ezelőtt eltűntek Észak-Amerikából.
Korábban a tudósok úgy vélték, hogy a pueblói felkelés után kerültek a háziasított lovak a vadnyugatra. Ez az 1680-as években volt, amikor az őslakosok kiszorították a spanyol gyarmatosítókat Új-Mexikóból. Ekkor rengeteg állatot, lovat hagytak hátra a menekülő bevándorlók. Kiderült azonban, hogy a lovak már évtizedekkel korábban jelen voltak a térségben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
(Kiemelt kép forrása: YouTube / Blaineger.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.