szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A SpaceX kedden indított útnak egy rakományt a világűr felé, ami után sikerrel landolt a Falcon 9 hordozórakéta első fokozata, amit így újra lehet majd használni.

A SpaceX június 13-án 72 darab kisméretű műholdat állított pályára a Föld körül. A szállítmányt a kaliforniai Vandenberg űrbázisról indították útnak egy Falcon rakéta segítségével, melynek első fokozata alig nyolc perccel később sikeresen landolt. Ez volt a 200. ilyen visszatérés a többször használatos rakétákat meghonosító cég történetében.

Ez a bizonyos darab kilencedik alkalommal indult útnak, és kilencedik alkalommal szállt le sikeresen – derült ki a vállalat közleményéből.

A SpaceX első ilyen visszatérésére 2015 decemberében került sor. Azóta ezt már emberes küldetéseknél is sikerült megismételni.

A SpaceX azt tervezi, hogy a Starship (Csillaghajó) nevű űrhajója felszállásakor is hasonló módon tér majd vissza a Földre a rakéta első fokozata. Ez az az eddigi legnagyobb ilyen eszközzel végrehajtott manőver lesz, ha sikerül.

Azonban a Starship első tesztje, hogy megkerülje a Földet, nem sikerült túl jól. Az űrhajó ugyan útnak indult, ám felszállás közben meg kellett semmisíteni, mert technikai probléma adódott. Azt egyelőre nem tudni, a hatóság mikor ad engedélyt az újabb startra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!