Ezzel a 13 éves, 16 ezer forintos Logitech kontrollerrel irányítják az eltűnt Titant – az eszközt most pillanatok alatt elkapkodták az Amazonon
A Logitech 13 évvel ezelőtt dobta piacra azt a kontrollert, amit a Titan fedélzetén is használnak, hogy irányítani tudják a Titanic roncsaihoz turistákat és kutatókat szállító tengeralattjárót. Az eszközből most rengetegen szeretnének egyet.
hvg.hu
Folyik a kutatás az eltűnt tengeralattjáró után, ami turistákat vitt a Titanic roncsaihoz. A Titanról vasárnap óta semmit sem tudni, a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel, cikkünk megjelenésekor már 30 órára elegendő oxigén sem maradhatott a fedélzeten. A fejleményekről itt olvashat bővebben.
A Titanról nemrég előkerült egy videó, amiben megnézhetjük, hogyan is néz ki a szerkezet. Ennek egyik érdekes részlete a vezérlés, kiderült ugyanis, hogy a tengeralattjárót egy játékkonzol kontrollerjével lehet irányítani.
Glenn Signleman több mélytengeri expedició orvosa is volt már. Most arról beszélt, milyen körülmények uralkodnak a víz felszíne alatt 3800 méterrel.
A Logitech RumblePad F710-ről van szó, egy vezeték nélküli, Bluetooth-kapcsolattal működő kontrollerről. 2010-ben került piacra, most 30 dollárért, itthon legkevesebb 16 ezer forintért beszerezhető.
A CBS Sunday Morning még 2022 októberében forgatott a Titan fedélzetén, amiből kiderül, az egész tengeralattjáróban – a kontrolleren kívül – tulajdonképpen egyetlen gomb van, és az egész úgy működik, mint egy lift. Emellett a műszerfalként funkcionáló monitor sem valami ultramodern darab.
A Logitech kontrollert is csak egyetlen ponton módosították: 3D-nyomtatással készült el az a két gombja, amellyel a Titan mozgását lehet irányítani. Ez sokkal jobban kézre áll, és sokkal precízebb mozdulatokat lehet vele tenni, mint a gyári tartozékkal.
Az ArsTechnica azt írja, miután kiderült, hogy a Logitech F710 van a fedélzeten, a kontroller pillanatok alatt elfogyott az Amazonon.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.