„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A leletre a horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai bukkantak rá.
Újabb ókori fahajó maradványait fedezték fel a horvátországi Hvar mellett, Scedra szigeténél. Az eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti III. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe – közölte a horvát kulturális minisztérium a hét végén.
„Egy teljesen megőrzött, eddig feltáratlan hajóroncsról van szó, a Krisztus előtti III. századból, antik amfora rakománnyal, a roncs 50 méteres mélységben fekszik” – írták a sajtóközleményben, hozzátéve, hogy ez a legkorábbi ismert hajóroncs az Adriai-tenger keleti partján.
A hajó maradványait a horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai találták meg egy közös kiképzés során. A víz alatti gyakorlat helyszínét a területen található lehetséges régészeti leletekről szóló korábbi információk alapján választották ki, a védelmi minisztériummal, a spliti egyetemmel és annak műkincsmegőrzési részlegével együttműködve.
A kutatás körvonalának meghatározása után megkezdődött a tengerfenék többrétegű felmérése, a kapott adatok feldolgozásával pedig sikerült kimutatni, hogy régészeti lelőhelyről lehet szó. Magát a hajóroncsot már víz alatt dolgozó régészek tárták fel.
„A lelőhely pontos történelmi összefüggéseit, kiterjedését és egyéb jellemzőit a jövőbeni régészeti kutatások határozzák meg, amelyek alapján tervek készülnek a védelmére, állagának megóvására és a talált leletek bemutatására” – fogalmazott a tárca.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.