„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre küldené el India azt a napszondát, amellyel az űridőjárásról, valamint annak hatásáról gyűjtene adatokat az ISRO indiai űrhivatal.
Most, hogy sikeresen meghódította a Holdat, India egy újabb ambiciózus küldetésbe vág bele: a tervek szerint szeptember 2-án, helyi idő szerint 23 óra 50 perckor indítja útnak a Aditja-L1 (Aditya-L1) nevű missziót, amellyel az ISRO a Napot veszi célba.
A szervezet közlése szerint az Aditi nevű szonda – amely elnevezés a hindu napistenre utal – a naptevékenységet követi majd nyomon. A tudósok szerint így közelebb kerülnek az űridőjárás, illetve annak Földre gyakorolt hatásának megértéséhez.
A szondát az ISRO a Nap-Föld rendszer L1 pontjában (Lagrange-pont) helyezi majd el, ami nagyjából 1,5 millió kilométerre található a bolygónktól. A szervezet szerint ennek köszönhetően olyan pozícióban lesz majd az egység, hogy folyamatosan, fogyatkozás nélkül tudja majd figyelni a csillagunkat.
Példátlan mérést végzett el a Holdon az indiai Vikram leszállóegység
India holdra szálló egysége, a Vikram egy olyan eszközt is vitt magával, amellyel be tud fúrni a talajba, hogy megmérje annak hőmérsékletét. 40 centiméterrel a felszín alatt igen kellemes a környezet.
A szonda összesen hét műszert visz magával. Ebből négy közvetlenül a Napot nézi, míg a maradék három az L1 pontban méri a részecskéket, hogy tanulmányozni tudják azok dinamikáját a bolygóközi térben.
Ha sikerül útnak indítani, majd megkezdeni a munkát az Aditjával, az komoly sikert jelentene az indiai űrkutatás számára. A Holdra küldött leszállóegység, valamint a holdjáró már az első fontos tudományos eredményeket is elküldte a Földre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.