A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A bravúrról egy mindössze 50 másodperces klipet tettek közzé.
A kínai védelmi minisztérium a honlapján számolt be arról, hogy a néphadsereg 73. hadseregcsoportjának egyik mérnöki és vegyi védelmi brigádja a napokban átfogó harcászati gyakorlaton vett részt Fucsien tartomány déli részén, amelynek részeként 16 perc leforgása alatt felállított egy 300 méter hosszú pontonhidat.
A híd összerakásáról videót is közölt a tárca, de a mindössze 50 másodperces klipből nem derül ki, hogy valójában mennyi idő alatt sikerült megépíteni az ideiglenes folyami átkelőt.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.