Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Simán képes összekeverni a mérgező és az ehető gombákat a mesterséges intelligencia. Egyre többen keresnek rá az ilyen alkalmazásokra a Google-ben.
A mesterséges intelligencia számos területen tehet jó szolgálatot, ám lehet, hogy nem jó ötlet az életünket is rá bízni – pláne, ha a potenciálisan mérgező gombák azonosításáról esik szó.
A Public Citizen fogyasztóvédelmi szervezet friss jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy a gombák azonosítása valódi készségeket igényel, és nagy kockázatú feladat – így az MI-alapú azonosítóeszközökre nem tanácsos támaszkodni.
Pedig – jegyzi meg a Gizmodo – az elmúlt években gombamód szaporodni kezdtek az ilyen alkalmazásokra vonatkozó keresések a Google-ben is.
Rick Claypool, a Public Citizen kutatási igazgatója hangsúlyozza: ugyan az MI-alapú alkalmazások hatékony eszközei lehetnek a növények és az állatok megismerésének, de a gombaazonosítás már egészen más terep. Egy gomba lefotózása és appon átfuttatása ugyanis önmagában még nem elég az ehető gombák tökéletesen biztonságos azonosításához.
A szakképzett személyek ugyanis ismerik az adott terület jellemző gombafajait látás, szaglás, tapintás és adott esetben ízlelés mentén – a mesterséges intelligencia eszköztárából pedig ezek szinte mindegyike hiányzik. Ráadásul, még az sem elég, ha az MI „lát” egy képet a gombáról, mert még így sem kap teljes képet az adott példányról – azonosításkor ugyanis a legapróbb részletek is nagyon fontosak lehetnek.
A fentieket támasztja alá az is, hogy egy 2022-es, ausztrál tanulmány úgy találta: az MI csak az esetek körülbelül 50 százalékában tudta helyesen azonosítani a gombákat. Előfordult az is, hogy egyszerűen összekeverte a mérgező gombát egy ehetővel.
Úgy tűnik, a gombaszakellenőrök munkája nincs veszélyben, a gyűjtött példányokat továbbra is nekik kell elvinni, ha az ember nyugodt szívvel szeretné elfogyasztani.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.