Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Öt hónap után úgy tűnik, helyreállhat a Voyager-1 működése. Sikeresnek tűnő javítást követően újból használható adatokat küldött a szonda.
2023 végén komoly probléma támadt a Voyager-1 űrszondával: az eszköz hirtelen értelmezhetetlen adatokat kezdett küldeni. Mint kiderült: a szonda három számítógépének egyike, a repülési adatokkal foglalkozó egység, a flight data system (FDS) nem működött – és nem kommunikált a telemetria-modulációs egységgel.
Több hónapnyi munkát követően a NASA szakemberei megerősítették: a Voyager-1 memóriájának körülbelül 3 százaléka sérült, de legalább a hibát sikerült lokalizálni – a javítás pedig minden jel szerint sikerrel járt, ugyanis a NASA szombaton közölte:
újra használható adatokat küldött vissza a Voyager-1.
Ezzel úgy tűnik, a 46 éves szonda működése visszatért a normál kerékvágásba. Az eszköz szombaton fontos adatokat küldött vissza a rendszerei állapotáról – a következő lépés az lehet, hogy újból tudományos adatokat szolgáltat a Voyager-1.
24 milliárd kilométerről azzal kell dolgozni, ami van – ha egy fizikai hardverelem elromlik, akkor azt már lehetetlen megjavítani. A mérnökök azzal az ötlettel álltak elő, hogy a hibás chiphez tartozó kódokat máshová „helyezik át” az FDS-memórián belül.
Ráadásul nem is egy adott helyre: a kódokat több részre osztották, és az FDS különböző helyein tárolták el. Az új kódokat tartalmazó csomagot április 18-án küldte el a földi irányítás.
Mint a Gizmodo részletezi, a mérnökök két nap múlva kaptak visszajelzést a Voyager-1-ről (az adatok elküldése, majd visszaérkezése összesen ennyi időt vesz igénybe ilyen távolságból), és a következő hetek arról fognak szólni, hogy a szonda csapata szétosztja a kódokat az FDS-memória különböző részein.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.