Két évet élt a Steam játékplatform a Tesla autóiban, a jövőben ugyanis hiába keresik majd a vásárlók az új Model S és X autókban a játékplatformot.
hvg.hu
A modern autók sok esetben már guruló számítógépként is értelmezhetők, a fedélzeti rendszerek ugyanis hardveresen egy jobb számítógéppel egyenértékűek. A Tesla is ráérzett erre a dologra, és már több játékot is elérhetővé tett a cég autóinak rendszerein. 2022 elején odáig jutott a dolog, hogy a Steam játékáruház is elérhetővé vált a módosított Model S és X modelleken, így több játékot is játszani lehetett az autó fedélzeti számítógépén.
Az évek során azonban más – és újabb – modellekre nem érkezett meg a Steam, és úgy tűnik, hogy a Tesla is inkább elengedheti a dolgot. Az Electrek ugyanis arról ír, hogy mindkét nevezett modell újonnan leszállított példányaiból hiányozni fog a Steam. Erről a Tesla tájékoztatta az ügyfeleit, és úgy tűnik, visszamenőlegesen nem törlik az áruházat a korábban eladott autókról.
Eddig ki lehetett játszani a Steam rendszerét, és bizonyos esetben úgy kérhettek pénzvisszatérítést a játékosok, hogy valójában végigjátszották az adott címet. Ennek azonban most vége.
A gyártó közlése szerint az egyéb rendszereket nem érinti a változás, így csak a Steam, valamint annak katalógusa fog hiányozni az újonnan leszállított Model S és X modellekről.
Hogy miért döntött így a Tesla, az rejtély. Bár korábban korábban Elon Musk is hangsúlyozta, milyen erős hardver nyugszik a nevezett Teslákban, úgy tűnik, valamiért mégis elengedik ezt. Lehet, hogy nem váltak túlzottan népszerűvé. Végső soron egy autóról van szó, nem pedig egy játékkonzolról.
Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.