Propagandistákra csaptak le, elvágták őket a ChatGPT-től
Összefogott az OpenAI a technológiai szektor több szereplőjével, a civilekkel és a kormányokkal, hogy lecsapjon azokra a csoportokra, amelyek visszaéltek a cég által fejlesztett mesterséges intelligencia képességeivel.
hvg.hu
Az OpenAI legfrissebb jelentésében azt állítja, olyan orosz, kínai, iráni és izraeli csoportok tevékenységében avatkozott bele a vállalat, amelyek a cég által késztett mesterséges intelligenciát használták a közvélemény manipulálására. A műveletre 2023-ban és 2024-ben került sor, amely során elvágták a csoportokat a ChatGPT-től.
A cég közlése szerint az említett csoportok úgy próbálták meg befolyásolni az emberek politikai meggyőződését, hogy közben elrejtették kilétüket és valódi szándékukat is. Az OpenAI a technológiai szektor résztvevőivel, civilekkel és kormányokkal dolgozott együtt annak érdekében, hogy a akció sikeres legyen. Ennek köszönhetően 2024 májusára sikerült megakadályozni, hogy ezek a csoportok a ChatGPT-t használják a manipulálásra.
Az OpenAI szerint a csoportok a korábbinál jóval nagyobb mértékben használták a mesterséges intelligenciát arra, hogy képeket és szövegeket állítsanak elő vele. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például olyan kamu profiloktól származó hozzászólások, amelyekkel a közvéleményt szerették volna befolyásolni.
Hszi Csin-ping kínai elnök tanaiból lett betanítva, és már próbálgatják a legújabb kínai mesterséges intelligenciát.
Az orosz Doppelganger nevű csoport a ChatGPT-t használta, hogy hangzatos címeket adjon a híreknek, Facebook-bejegyzéssé alakítson bizonyos cikkeket, valamint olyan hozzászólásokat generáljon (több nyelven), amelyekkel az Ukrajna iránti szolidaritást és bizalmat próbálta meg aláásni. Egy másik orosz csoport a mesterséges intelligencia segítségével kerestetett hibát annak a programnak a forráskódjában, ami orosz és angol nyelven tett közzé olyan politikai tartalmú hozzászólásokat a közösségi oldalakon, amelyekkel Ukrajnát, Moldovát, az Egyesült Államokat és a balti országokat próbálta lejáratni.
A kínaiak Spamouflage nevű csoportja több nyelven és platformon hozatott létre bejegyzéseket a mesterséges intelligenciával, és ugyanezt csinálta az iráni International Union of Virtual Media nevű csoport is.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.