A magyar felhasználók is az elsők között kaphatják meg az Android 15-öt
A Google a tervek szerint októberben adja ki a Pixel-telefonjaira az Android operációs rendszer legújabb változatát.
HVG
Augusztus közepén mutatta be a Google az idei évre szánt okostelefonjait, a Pixel 9-családot, amelynek tagjait – a korábbi Pixelekkel ellentétben – Magyarországon is be lehet szerezni. A készüléken az Android 14 fut, de úgy tűnik, már nem sokáig. A kiszivárgott információk alapján a Google az új mobilos operációs rendszerét, az Android 15-öt valamikor október közepén adhatja ki, de első körben csak a Pixel-telefonok kapják majd meg azt – írja az Android Authority.
Mindez annak ellenére lesz így, hogy a Google a jövő héten kiadhatja a gyártóknak az Android 15 forráskódját, hogy aztán azok a saját szájuk íze szerint alakítsák át azt a készülékeikhez. Korábban a Pixelek is akkor kapták meg az új operációs rendszert, amikor a cég kiadta a forráskódot, ám az utóbbi időben ez megváltozott. Emögött nyilvánvalóan az a törekvés áll, hogy a lehető legstabilabb rendszert kapják meg a felhasználók.
Rendkívül jó kamerákat épített az új csúcsmobiljába a Google, és ezzel maga mögé is tudott utasítani számos okostelefont a Pixel 9 Pro XL.
Ezzel együtt minden bizonnyal a Pixelek lesznek az elsők, amelyek megkapják majd az Android 15-öt, az operációs rendszer átszabása ugyanis nem gyors folyamat. Az ezt használó többi gyártó leghamarabb valószínűleg csak az év végén, vagy 2025 elején küldi ki a frissítéseket a készülékekre.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.