Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Először lehet teljes valójában megtekinteni a Prada és az Axiom Space által fejlesztett új szkafandert, melynél a megjelenés mellett a funkciókra is nagy hangsúlyt fordított a két cég.
Hamarosan – a jelenlegi tervek szerint 2026-ban – újra a Holdra lép majd az ember a NASA Artemis III-missziójának keretein belül. És miért ne tehetnék stílusosan? Mármint, szó szerint: még 2023 októberében derült ki, hogy az asztronauták Prada szkafandereket fognak viselni, miután az Axiom Space velük lépett partnerségre.
Most nyilvánosságra is hozták az első képeket az AxEMU (Axiom Extravehicular Mobility Unit) nevű űrruháról: mint látszik, az alapszíne fehér, némi szürkével és vörössel megspékelve. Ami azonban fontosabb, az az, hogy mit tud: a két cég szerint az új szkafander rugalmasabb, mint az eddigiek, és akár nyolc órás űrséta is lehetséges benne. Sőt, a Hold leghidegebb, déli sarkán is bír két órát.
Az űrruha szinte teljesen elkészült, írja az Engadget, már az Axiom Space, a SpaceX és a NASA létesítményeiben is tesztelték.
A fejlesztés a végső vizsgálatokkal 2025-ban zárulhat le; eredetileg ebben az évben indult volna az első olyan küldetés a Holdra, mely során le is száll az ember az égitest felszínére. Idén januárban azonban egy évvel eltolták a programot, így leghamarabb 2026-ban történhet meg a Holdra szállás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.