15-nek indult, már 17-nél tart: a vártnál is jobban teljesít a 1,5 milliárdos kínai szkafander
Eredetileg 15 űrsétára tervezték, de már a 17. küldetésén is túl van a kínai Fejtien nevű űrruha.
Eredetileg 15 űrsétára tervezték, de már a 17. küldetésén is túl van a kínai Fejtien nevű űrruha.
Két űrséta is tervben van januárban a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), hogy megjavítsanak néhány tudományos berendezést a létesítményen kívül – közölte a NASA.
A NASA szerint kiállta a nyomáspróbát is az a szkafander, aminek meghibásodása miatt 2024 nyarán le kellett állítani egy űrsétát. A hosszútávú megoldás azonban még várat magára.
Először lehet teljes valójában megtekinteni a Prada és az Axiom Space által fejlesztett új szkafandert, melynél a megjelenés mellett a funkciókra is nagy hangsúlyt fordított a két cég.
Kína a tervek szerint 2030-ban küldene három embert a Holdhoz, hogy közülük kettő leszálljon a felszínére. Az ehhez szükséges űrruha már elkészült.
Egyszerre old meg két problémát az amerikai Cornell Egyetem kutatóinak fejlesztése: egy olyan szkafander, mely begyűjti, majd vízzé alakítja a vizeletet.
Szerencsére senki sem volt veszélyben, amikor hétfőn kiderült: baj van a NASA egyik űrhajósának szkafanderével. A sétát határozatlan időre elhalasztották.
A szkafandert érintő „kényelmetlenség” miatt nem történt meg egy csütörtökre időzített űrséta az ISS-en. Egyelőre nem tudni, ez az űrállomáshoz dokkolt Boeing Starliner visszaindulására hatással lesz-e.
A SpaceX Eva néven mutatta be az új fejlesztését, amit a jövőben a vállalat űrhajóinak utasai viselhetnek.
A divatmárka az Axiom Space nevű vállalattal együtt tervezi meg a 2025-ös űrmisszió szkafandereit.
A NASA arra kérte két partnerét, hogy tervezzenek különböző feladatokra használható szkafandereket. Az egyiket a Holdon is lehetne viselni, a másikkal a Föld körül keringve lehetne űrsétát tenni.
Oleg Artemjev szkafanderének akkumulátorában töltésingadozást észleltek a szakemberek.
Csaknem 2,8 millió dollárt fizettek egy New York-i árverésen azért a dzsekiért, amelyet Buzz Aldrin amerikai űrhajós viselt, amikor 1969-ben a Holdra lépett.
A NASA határozatlan időre felfüggeszti a űrsétákat, miután kiderült, hogy egy hiba miatt víz szivárog az űrhajósok sisakjába – jelentette be a szervezet. Az Egyesült Államok űrhivatalának most döntenie kell, mi jelenthet nagyobb veszélyt: a 40 éves szkafanderekbe szivárgó víz, vagy az, ha az elavult űrruhák miatt elhalasztják a Nemzetközi Űrállomás karbantartására szolgáló űrsétákat.
Olaszországban a kormány az egyik legismertebb műsorvezetővel, Amadeussal reklámozza a tévében a kézmosást, közben turisztikai ügynökségek tüntettek Rómában, hogy a kormány tegyen valamit a tömegpszichózis ellen. Az országban a járvány szempontjából a következő napok lesznek döntőek. A cikk szerzője Rómában dolgozik.
2rule, kolbász, focilabda, kalocsai hímzés – ötleteket ad a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mi minden boríthatná az új magyar űrhajós szkafanderét.
Az amerikai űrhivatal újfajta szkafanderében nemcsak könnyebben mozognak majd az űrhajósok a Holdon, de a földi szakemberek szerint nagyobb biztonságban is lesznek.
Mai szemmel nézve megmosolyogtató technológia segítette az első holdra szállást. Az űrverseny által felgyorsított fejlesztések öt évtizede két ember lépteit segítették, de ha nincsenek, ma mindannyian egy másfajta világban élnénk.
Elon Musk, a SpaceX vezetője az Instagramon mutatta meg az űrforradalmat ígérő cége teljes szkafanderét.
Maga Elon Musk, a SpaceX vezetője bújt bele a cég űrruhájába, amit Instagramon meg is osztott a közönséggel. Az asztronauták viseletét a Vasember filmek jelmeztervezője álmodta meg.