A brit egészségügyi adatok szerint a daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek esetében tízből nyolc esetében mondható el, hogy a túlélési ráta 10 év vagy annál is több lehet. A szakemberek szerint azonban a gyógyultak több mint fele időnként megjelenő vagy folyamatos fájdalomról számol be felnőttként. A Nottingham Trent Egyetem kutatói ezért most azt próbálják meg kideríteni, miként lehetne ezt a fájdalmat enyhíteni – számolt be róla a The Guardian.
Richard Hulse neurofiziológus csapatával együtt próbál meg választ találni a kérdésre. A legfőbb probléma, hogy a kemoterápia károsíthatja a fájdalom érzékelésében résztvevő idegsejteket, ami felnőttként folyamatos fájdalomérzet kialakulásához vezethet. Bár az ezt enyhítő kezelések már régóta elérhetőek, a fájdalom miatt a betegek életminősége jelentős mértékben romlik, a probléma mögött meghúzódó mechanizmusokról viszont még mindig keveset tudni.
Az egészséges emberekben a szervezet immunrendszere segít megőrizni az úgynevezett nociceptor, vagyis a fájdalomérzetért felelős receptorok mitokondriumait. A kemoterápia azonban megakadályozza ezt, ami azért probléma, mert a mitokondriumok azok, amik energiával látják el a sejteket. Hulse szerint azt szeretnék feltárni, hogy hogyan hatnak egymásra ezek az idegsejtek és maga az immunrendszer.
Az Oxfordi Egyetem kutatói egy olyan vakcina kifejlesztésén dolgoznak, ami megtanítja az immunrendszernek, hogyan ismerje fel a korai stádiumban lévő rákos sejteket, majd hogyan pusztítsa el azokat.
A csapat a kísérletek során arra keres választ, hogy az egészséges sejtek mitokondriumainak a sérült sejtekbe való átvitele megakadályozhatja-e a szükségtelen fájdalomérzetet.
Ha mindez sikerül, az nemcsak a gyerekek, de más, daganatos megbetegedésből felépült ember számára is komoly reményt adhat a teljes életre. A kutatás két éven át tart majd, eredményéről pedig folyamatosan beszámolnak majd a szakemberek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.