Sokat kell még várni az Apple olcsóbb csodaszemüvegére

Az Apple-ügyekben jártas elemző, Ming-Chi Kuo szerint az Apple csak 2027 után lép majd piacra a Vision Pro olcsóbb változatával.

  • HVG HVG
Sokat kell még várni az Apple olcsóbb csodaszemüvegére

Az Apple 2023 júniusában jelentette be a Vision Pro kevertvalóság-szemüvegét, ami 2024 elején került a boltok polcaira az Egyesült Államokban, majd megjelent Európában is. Az eszköz nem lett egy kereskedelmi sikertörténet, ami minden bizonnyal a 3500 dolláros, vagyis durván 1,3 millió forintos árának is köszönhető. Emiatt nem annyira meglepő, hogy az év közben már arról lehetett pletykákat hallani, hogy a cég felfüggeszthette az új Vision Pro fejlesztését, hogy egy új, olcsóbb verzióval rukkoljon elő.

Az Apple csodaszemüvegével kapcsolatos információkat tartalmazó kártyákon most a cég ügyeit általában pontosan ismerő elemző, Ming-Chi Kuo kevert egyet. A szakember az X-en azt írta, ha pontosak az információi, az Apple 2025-ben egy M5 chippel felszerelt Vision Prót fog piacra dobni, ám az ezen szereplő árcédulára nem a vékonyabbik tollával ír majd a vállalat. Olyannyira nem, hogy az olcsó kevertvalóság-szemüveg állítólag csak 2027 után fog debütálni. Ezek alapján azt azért nem lehet mondani, hogy az Apple-nek nincs legalább középtávú stratégiája.

郭明錤 (Ming-Chi Kuo) on X (formerly Twitter): “As I understand it, production of the cheaper Vision Pro has been delayed beyond 2027 for a while now. This means Apple’s only new head-mounted display device in 2025 will be the Vision Pro with an upgraded M5 processor.I think what really drove Apple to delay the cheaper… / X”

As I understand it, production of the cheaper Vision Pro has been delayed beyond 2027 for a while now. This means Apple’s only new head-mounted display device in 2025 will be the Vision Pro with an upgraded M5 processor.I think what really drove Apple to delay the cheaper…

Márpedig ha valamit megtanulhatott az Apple az elmúlt években, akkor az az, hogy a piac nagyon díjazza, ha a cég egy megfizethetőbb terméket készít. Elég csak az iPhone SE-re gondolni, amiből már a sokadik verzió érkezhet meg, és ami ár-érték arányban kellemes kompromisszumnak tűnik a csúcsmodellekhez képest.

Hogy valóban jók-e Kuo információi, az csak a jövőben derül majd ki. Mindenesetre az olcsó Vision Pro érkezése addig nem jelent különösebb érvágást, amíg a felhasználási lehetősége viszonylag korlátozott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.