„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Amerikai kutatók szerint sikerült egy olyan eljárást kifejleszteni, amivel könnyen és gyorsan lehet a használt olajat olyan üzemanyaggá alakítani, amit aztán a hétköznapi járművekben is fel lehet használni.
Olyan új eljárást fejlesztettek ki az amerikai UC Santa Cruz kutatói, ami segíthet fellendíteni a bioüzemanyagok iránti keresletet, ezzel pedig csökkenteni a közlekedési ágazat környezeti terhelését. A kutatók azt állítják, sikerült egy olyan módszert kidolgozniuk, amivel a hulladék olajat alig 60 perc alatt képesek biodízellé alakítani, aminek használatához nem kell módosítani a jelenlegi járművek motorját.
A szakemberek nátrium-tetrametoxiborátot használtak a folyamat során. Ez egy olyan anyag, ami reakcióba lép az olajjal, hogy a kívánt üzemanyagot el lehessen készíteni. A kutatók szerint a folyamat alig egy óra alatt megy végbe, ráadásul elég hozzá 40 Celsius-fokos hőmérsékletet biztosítani. Ennek köszönhetően jelentős mennyiségű energia és pénz spórolható meg a környezetbarát üzemanyag előállítása során.
A szakemberek szerint a technológia komoly előnye ezek mellett, hogy nem keletkeznek olyan melléktermékek, amiket aztán a folyamat során tovább kell alakítani.
Kevin Lofgren, az egyetem doktorandusz hallgatója, az American Chemical Society journal Energy & Fuels című tudományos lapban megjelent publikáció szerzője szerint az újfajta előállítási módszerrel a biodízel már kellőképpen olcsó lehet ahhoz, hogy versenyképes alternatívát biztosítson a jelenlegi fosszilis energiahordozók mellett.
https://hvg.hu/tudomany/20240411_legszennyezes-karosanyag-kibocsatas-korom-klimavaltozas-biouzemanyag-dizel-gazolaj
Scott Oliver, a tanulmány társszerzője szerint a felfedezés azért is rendkívül fontos, mert akár helyben, egy farmon is könnyen el lehet végezni az átalakítást. Ennek köszönhetően sokkal több helyen kezdhetik majd el használni a szén-dioxid-semleges üzemanyagot.
A kutatók egy gyorséttermből származó olcsó hulladék olajat használtak a tesztek során, amely során sikerült 85 százalékos hozamot elérni. Emellett a szakemberek szerint például éttermi zsírokból is elő lehet állítani a biodízelt 80 Celsius-fokon – összegez az Interesting Engineering.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.