szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Ryan French napfizikus szerint ha a legutóbbi hatalmas napkitörés a Föld felé néző napfoltból indult volna ki, azt az áramhálózat is megérezte volna.

A Nap jelenleg a 11 éves ciklusának csúcsánál jár, ami azt jelenti, hogy ilyenkor a legaktívabb az égitest, ilyenkor történik a legtöbb napkitörés. Ezek az úgynevezett napfoltokból indulnak ki, a kutatók pedig úgy vélik, hogy egy jókora folt lehet a csillag túlsó oldalán. Ez a következő időszakban a Föld felé fordul majd, így a kutatók is meg tudják majd vizsgálni. Egy dolog biztos: az elmúlt 10 napban négy koronakidobódás is történt a túloldalon, közülük pedig egy olyan erős volt, hogy a szakemberek az extrém ritkán előforduló események közé sorolták be.

Az IFLScience beszámolója szerint az ilyen eseményeknél a Napból kilökődő részecskék másodpercenként több mint 3000 km-t tesznek meg, ami a fény sebességének több mint 1 százaléka. A NASA tudósai szerint ilyen kidobódás több mint 10 évente történik, a legutóbbi azonban 2023-ban következett be. Szerencsére az sem a Föld felé indult el.

A mostanira december 17-én került sor, amit két kisebb előzött meg.

No Title

No Description

Jól látni, hogy a részecskék minden irányban elkezdtek terjedni, ami jól mutatja, hogy milyen nagy robbanásról van szó. A mérések szerint 3161 km/másodperces sebességgel indultak útnak a világűrben, így ha a Föld felé nézett volna a napfolt, akkor 18 óra alatt érte volna el a bolygónkat.

Dr. Ryan French (@ryanjfrench.bsky.social)

Yesterday, a *significant* coronal mass ejection erupted from the back of the Sun, with an estimated speed over 3000 km/s. If Earth-directed (and correctly-orientated) this would have had potential to cause one of the largest geomagnetic storms of the past few decades! Fun! (1/4)

Ryan French napfizikus szerint egy ilyen kitörés az elmúlt évtizedek legnagyobb geomágneses viharát okozhatta volna, ami nemcsak széles körben látható sarki fényt eredményezett volna, de a műholdak működésébe és az elektromos hálózatba is bezavart volna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!