Olyan természetesen sétál az új kínai robot, hogy először filmes trükknek gondolták – videó
A különböző egyetemek mérnökeit és fejlesztőit tömörítő EngineAI robotja, az SE01 az Egyesült Államokban is megmutatta már magát, de a széles közönség egy nemrég készült videó alapján szerezhetett tudomást a létezéséről.
HVG
Az SE01 jelölésről a legtöbben talán egy sorozat első epizódjára asszociálnak – még úgy is, hogy hiányzik belőle, hogy pontosan melyik évadról van szó –, ám ezúttal nem ezt takarják a betűk és számok. Helyette egy kínai humanoid robot elnevezésével van dolga az embernek, aminek különlegessége, hogy olyan stabilan jár az utcán, hogy elsőre filmes trükknek tűnik a jelenet.
Az Interesting Engineering beszámolója szerint a robotot a kínai EngineAI fejlesztette, a videóban pedig azt látni, hogy a vállalat sencseni irodája előtt sétálgat az SE01. A videó nem sokkal azután jelent meg, hogy a robot a Las Vegas-i CES 2025 kiállításon is bemutatkozott.
A videó láttán az Nvidia mesterséges intelligenciával foglalkozó tudósa, Jim Fan is megszólalt, aki úgy vélte, bár a gép járása még mindig darabos, de szükség van arra, hogy mielőbb bevethetők legyenek az ilyen gépek. Fan gondolatait a Los Angeles-i tűzvész kapcsán fogalmazta meg.
Az EngineAI 2024 októberében mutatkozott be először, és rögtön új mércét állított fel a humanoid robotok emberi járást utánzó mozgásával. Emellett hasonlóan tud guggolni, fekvőtámaszozni és más hasonló mozgást végezni. A mérnökök szerint a 170 centiméter magas gépet nehéz feladatok elvégzésére tervezték, ipari és háztartási környezetben is bevethető.
Az EngineAI szerint az SE01 élettartama nagyjából 10 év lehet. Azt nem tudni, hogy ennyi idő alatt az akkumulátora adja-e magát, vagy a robot mechanikája mondja-e fel a szolgálatot.
Hogy mennyibe fog kerülni a gép, egyelőre nem tudni.
Év végén élesedne az unió erdőirtás ellen fellépő kereskedelmi rendelete, ami a világ két kedvenc barna babján túl még további öt termékcsoport behozatalát szabályozná. Sokak szerint a hatályba lépést halasztani kellene, vagy inkább hagyni az egészet a fenébe.
A zenészek nem küldhetik azt az üzenetet, hogy nem érdekli őket, mi történik az országban, ahol játszanak – ezzel magyarázta Schiff András, hogy nem lép fel az Egyesült Államokban.