szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Peter Bennicke sétálás közben bukkant rá egy furcsa kövületre, amiről kiderült, legalább kétféle tengeri liliomot tartalmaz, amit egyszer már elfogyasztott valami.

A Kelet-Zélandi Múzeum nemrég azt közölte, hogy egy – nincs erre jobb szó – megkövesedett hányást fedeztek fel a kutatók Dániában, ami a dinoszauruszok korából származik. A leletet egy kövületeket kereső helyi amatőr fedezte fel Koppenhágától délre, azon a területen, amit az UNESCO is lelőhelyként tart számon – számolt be róla a The Guardian.

A leletre Peter Bennicke bukkant rá sétálás közben, majd bevitte azt a múzeumba, hogy ott elemezzék ki, pontosan mi is lehet. A vizsgálat azt mutatta, hogy a kövület tengeri liliom darabjait tartalmazza, amit egy állat öklendezett fel, valamikor 66 millió évvel ezelőtt.

A szakértők szerint a táplálék legalább két különböző tengeri liliomfajból állhatott, amelyeket valószínűleg egy hal evett meg, ami aztán kihányta azokat a részeket, amelyeket nem tudott megemészteni. A múzeum közlése szerint a lelet rendkívül értékes, mert pontosabb képet ad arról, melyik élőlény mivel táplálkozhatott.

Sten Lennart Jakobsen

Jesper Milan paleontológus szerint a tengeri liliom nem túl tápláló, mivel főként meszes lemezekből áll, amelyeket néhány puha rész tart össze. Ettől függetlenül ez is táplálékként szolgált az őslény számára, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi volt, ami elfogyasztotta azt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!