Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Lampert Benedek ezúttal az Endurance nevű hajó, valamint annak utolsó expedícióját örökítette meg új képein a jól ismert kockák és figurák segítségével.
Lampert Benedek neve egyszerre csenghet ismerősen a legózás és a fotózás szerelmeseinek is. A fiatal magyar fotós a toy photography néven ismert műfajban alkot, munkái pedig attól különlegesek, hogy a legaprólékosabb dolgokat is díszletként alkotja meg. Megihlette már őt a holdra szállás, de a Stranger Thingsről is készített egy speciális sorozatot, és persze érdemes megemlíteni az autós projektjeit is.
Nemrég ismét kamerát ragadott, ezúttal pedig a Lego egyik nemrég megjelent szettjét, az Endurance hajót – és legénységét – fotózta le.
Lampert a HVG-nek elárulta, összesen két egész napot töltött a fotózással és az ahhoz szükséges munkálatokkal. „Szerencsére nagyon sok fotós és videós anyag van az expedícióról, így volt miből inspirálódni. Ami nagyon nehéz volt, az a víz megalkotása, hiszen ebben a méretarányban nagyon nehéz ezt megjeleníteni. Ehhez celofánt és folpackot használtam, ami szerencsére nagyon jól működött, mert sikerült vele hozni a víz textúráját” – mondta el a fotós.
A jeget már valamivel könnyebb volt imitálni, ahhoz – és a hóhoz – porcukrot használt, ami tökéletes textúrát adott a jégnek.
Saját bevallása szerint az igazi kihívást a tűz és a világítás megjelenítése jelentette. Előbbihez valódi tüzet használt – vagyis nem Photoshoppal szerkesztette azt oda –, míg utóbbinál egy miniatűr LED-et rejtett el a figura kezében. Emellett egy kis füstöt is használt még a jelenethez.
A fotózáshoz egyébként magát a szettet is felturbózta: néhány spárgaszállal további „kötelekkel” dobta fel a hajót, hogy ne tűnjön „csupasznak”, amikor a vitorlák már nem voltak rajta.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.