Laposférgeket visznek a kínai űrállomásra, és ez az öregedés elleni küzdelemben is fontos lehet
Kína űrállomásának kutatási kísérletei hamarosan egy új résztvevővel, a rendkívüli regenerációs képességéről híres planáriák tanulmányozásával bővülnek.
MTI
A planária egy több mint 520 millió éves evolúciós múltra visszatekintő laposféregfajta, mely a biológiai kutatásokban széles körben használt állatmodellek közé tartozik. Ezek az élőlények kivételes szövethelyreállító képességgel bírnak: amikor kettévágják őket, a planáriák minden egyes szegmensből képesek regenerálni az elvesztett izmokat, bőrt, beleket, és akár egy egész agyat is – és ez a folyamat a végtelenségig megismételhető.
A Kínai Tudományos Akadémia alá tartozó űrhasznosítás-technológiai és mérnöki központ közlése szerint a planáriák tanulmányozása az emberi sejtmechanizmusok megértése szempontjából mélyreható jelentőséggel bír az öregedés elleni küzdelem és a hosszú élet elősegítése érdekében.
„A kutatók célja annak vizsgálata, hogy az űrkörnyezet hogyan befolyásolja a planáriák regenerációs folyamatait és élettani viselkedéseit. Emellett feltárják a laposférgek regenerációjára gyakorolt, az űr által kiváltott hatások mögött álló molekuláris mechanizmusokat is, ezáltal előmozdítva a regeneratív biológia megértését” – fogalmaznak.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézete és a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) kutatói először azonosítottak két szárazföldi laposféreg- (planária-) fajt Magyarországon.
A planáriák űrkörnyezetben történő tanulmányozása a zebrahalak és gyümölcslegyek, azaz muslicák sikeres tudományos kísérletekbe való bevonását követi.
A kínai kutatók a zebrahalakat a mikrogravitáció gerincesek izom- és csontfehérjéire gyakorolt hatásának vizsgálatára vonták be. A muslicákkal végzett kísérleteket pedig a mikrogravitációs és hipomágneses körülményekben történő fejlődés, növekedés, mozgásszervi és biológiai jellemzők közelebbi megértésére kezdték el a kínai űrállomáson.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.