Nem várt hibába futott bele a Google, visszavont egy fontos frissítést

A Google nemrég a Fotó szolgáltatásához készített egy mesterséges intelligenciára építő keresőt, ám a jelek szerint a megoldás nem egészen úgy működik, ahogy azt a cég elképzelte.

  • HVG HVG
Nem várt hibába futott bele a Google, visszavont egy fontos frissítést

Még 2024-ben, az I/O fejlesztői konferencián lehetett először hallani arról, hogy a Google új keresőt épít a Fotók nevű szolgáltatásába, amivel a jövőben könnyebben lehet megtalálni a régi felvételeket. Ennek egyik része az Ask Photos nevű funkció, amit alig egy hónappal később kezdett el élesíteni a vállalat az amerikai felhasználók számára. Ennek fényében számítani lehetett rá, hogy hamarosan máshol is bevezeti azt a vállalat, most azonban úgy tűnik, hogy erre még egy darabig biztosan várni kell.

Jamie Aspinall, a Google Fotók termékmenedzsere, egy X-en folytatott beszélgetésben azt írta – reagálva a szolgáltatással kapcsolatos panaszokra –, hogy az Ask Photos jelenleg nincs azon a szinten, ahol lennie kellene a késleltetés, a minőség és a felhasználói élmény tekintetében. Azt mondta, hogy a bevezetést egy rövid időre leállították, a fejlesztés új verziója pedig nagyjából két hét múlva fog debütálni.

A funkció mögött a Google mesterséges intelligenciája, a Gemini dolgozik. Az algoritmus ennek köszönhetően megérti a galéria kontextusát, így olyan kérdésekre is képes eredményt adni, mint hogy

Mit ettünk a szállodában Stanley-ben? (What did we eat at the hotel in Stanley?)

A szolgáltatással azonban a jelek szerint azok a felhasználók sem voltak elégedettek, akik eddig megkapták azt. (A mostani viszont egy jó példa arra, a különböző újdonságok bevezetésénél mért kell adott esetben heteket, hónapokat várni annak megérkezésére.) A Google ezért úgy döntött, hogy inkább csiszolgatja még egy kicsit a rendszert, és csak akkor folytatja a kiadását, amikor már stabilan működik a dolog.

Hogy a magyar felhasználók mikor kaphatják meg az újdonságot, egyelőre nem tudni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.