Több órára leáll este a BudapestGO alkalmazás

Tartalék fizetési szolgáltatót vonnak be a rendszerbe, emiatt a felhasználóknak az újraindulás után frissíteniük kell majd az appot.

  • hvg.hu hvg.hu
Több órára leáll este a BudapestGO alkalmazás

Fontos frissítést végeznek el a BudapestGO applikációban az éjszaka folyamán, ezért hétfőn 22 órától várhatóan kedd reggel 7-ig nem lehet majd használni – adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Mint írták, a fejlesztés kiszámíthatóbbá teszi a fizetési folyamatokat az alkalmazásban azáltal, hogy a jelenlegi fizetési szolgáltató mellé egy tartalék szolgáltatót von be. Ezután tehát,

ha technikai hiba vagy lassulás akadályozza majd a főszolgáltató működését, a másik akkor is képes lesz a tranzakciók feldolgozására,

így a jövőben gördülékenyebben lehet bérletet vagy jegyet vásárolni.

A néhány órás leállás után a felhasználóknak frissíteniük kell az alkalmazást (Android/iOS 6.3.0 verzióra), és újra meg kell adniuk a bankkártyaadataikat, a korábban automatikus bérletmegújítást használóknak pedig ismét be kell állítaniuk ezt a funkciót.