Csütörtökön reggel Izrael és Irán kölcsönösen támadásokat intézett a másik országban található célpontok ellen, és a csapásokban a Beér-Seva városában található egyik kórház is súlyos károkat szenvedett. A jelentések szerint a teheráni csapás után mintegy 240 ember sérült meg, a kórházban mintegy 70-en.
Az Interesting Engineering beszámolója szerint a kórház személyzete a támadás kapcsán azt mondta, szinte azonnal becsapódott a rakéta, amint megszólaltak a légvédelmi szirénák. A hangos robbanást még a támadások elleni biztonságos helyiségből is hallani lehetett.
A támadás megrongálta egy felhőkarcoló alapját, és több régebbi lakóházat is. „Olyan volt, mint egy atombomba. Egy földrengés” – mondta Asher Adiv, egy 69 éves helyi férfi a The Guardiannak.
A lap azt írja, egyelőre nem tudni, Irán milyen rakétákkal hajtotta végre támadást, de elképzelhető, hogy több robbanófejjel ellátott rakétát használt. Az, hogy a légvédelmi sziréna megszólalása után azonnal becsapódott az eső rakéta, erre enged következtetni, az ilyen rakéták ugyanis jelentősen megnehezíthetik a légvédelmek dolgát. Független szakértői vizsgálat egyelőre nem készült az eset kapcsán.
Az úgynevezett MIRV (multiple independently targetable reentry vehicle) típusú rakéták lényege, hogy egy helyett több robbanófejet tartalmaznak. Ennek köszönhetően egyetlen ilyen lövedék több célpontot is képes megtámadni, ami jelentősen megnehezíti a légvédelmek – ebben az esetben az izraeli Vaskupola – dolgát. Bár egyelőre közvetlen bizonyíték nincs arra, hogy Irán valóban ilyen fegyvert vetett be, Teherán nemrég utalt rá, hogy ilyen rakétát fejleszt – írja az Interesting Engineering.
Mindeközben az izraeli csapások miatt helyzet lehet Iránban: nemrég felszállt az amerikai légierő gépe, ami nukleáris robbanások nyomait keresi.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.