Izrael szerint támadás ért egy kórházat és egy idősotthont, közben csapás mértek egy iráni reaktorra

Folytatódnak a harcok a két ország között.

  • hvg.hu hvg.hu
Izrael szerint támadás ért egy kórházat és egy idősotthont, közben csapás mértek egy iráni reaktorra

Izraeli-iráni háború

Irán atomprogramjának lenullázása és hadseregének megroppantása volt a célja annak a támadássorozatnak, amelyet az izraeli hadsereg indított 2025. június 13-án több tucatnyi iráni célpont ellen. A meglepetésszerű offenzíva megtizedelte az iráni hadsereg vezetőségét, kiiktatta a légvédelem jelentős hányadát és súlyos károkat okozott a nukleáris létesítményekben is. A légitámadások folytatódnak, ahogy az iráni válaszcsapások is - a legfrissebb fejleményeket cikksorozatunkban követhetik.

Az Izrael közlése szerint iráni ballisztikus rakéták négy helyszínen okoztak károkat egy csütörtök reggel támadásban. Állításuk szerint Teherán egyszerre legalább harminc rakétát indított az országuk ellen.

Súlyos anyagi károk keletkeztek a Tel-Aviv meletti Ramat Ganban, egy jaffai idősotthonban, és Holon egyik lakónegyedében. Itt a polgári védelem mentőegységei ajtóról-ajtóra haladva vizsgálják át a sérült, romossá vált épületeket, írja az MTI.

A csapás során emellett közvetlen találat érte a Szoroka kórházat Beér-Seva városában. Miközben a károk felmérése zajlik, az embereket igyekeznek kimenekíteni az érintett emeletről, és míg egyes betegeket más kórházakba szállítják át, a súlyos, mozgásképtelen páciensek a földalatti vészkórtermekben fekszenek.

Uriel Bosso egészségügyi miniszter a Szoroka kórház elleni rakétatalálatot terrorcselekménynek, „a határvonal átlépésének” minősítette, Jiszrael Kac védelmi miniszter szerint pedig a civil célpontok támadása a legsúlyosabb háborús bűncselekmények.

“A miniszterelnökkel utasítottuk az izraeli hadsereget, hogy fokozza az iráni stratégiai és a teheráni kormányzati célpontok elleni támadások intenzitását annak érdekében, hogy megszüntessék az Iránból érkező fenyegetéseket és aláássák az ajatollahok rezsimjét” – tette hozzá.

Az izraeli mentőszolgálat legfrissebb információi szerint nyolcvankilencre emelkedett az iráni rakétatámadás sebesültjeinek száma Izraelben, többek sérülése súlyos.

Mindeközben az iráni állami televízió közlése szerint Izrael csütörtökön kora reggel megtámadta az aráki nehézvízreaktort, ami Teherántól 250 kilométerre délnyugatra található. Sugárzásveszély állítólag nem áll fent, és a létesítményt már a támadás előtt evakuálták.

Az izraeli hadsereg néhány órával a támadás előtt figyelmeztette Arak város és a közeli Kondab falu lakóit, hogy hagyják el otthonaikat, mivel légicsapás várható a térségben található iráni katonai létesítmények ellen. Az közösségi médiában közzétett közleményhez egy műholdfelvételt is csatoltak az araki nehézvizes atomreaktorról, amelynek lassítóberendezését tartalmazó épület volt a fő célpont.

Az Associated Press jelentése szerint a nehézvíz segít az atomreaktorok hűtésében, de melléktermékként plutóniumot termel, amelyet potenciálisan atomfegyverekben lehet felhasználni. Irán egy 2015-ben kötött nukleáris megállapodásában vállalta, hogy átalakítja a létesítményt, hogy korlátozzák az általa termelt plutónium mennyiségét, de a CNN úgy tudja, hogy az utóbbi években megszegte a megállapodás egyes elemeit, és többé nem engedi meg az ENSZ ellenőreinek, hogy figyelemmel kísérjék a nehézvíz előállítását vagy a készleteket.

Műholdas felvétel az aráki nukleáris létesítményről
Maxar Technologies / AFP

A légierő ezenfelül csapást mért egy Natanzban található létesítményre is, amely a nukleáris fegyverek fejlesztését szolgálja. A helyszínen különleges eszközök és berendezések találhatók, és olyan projektek futnak, amelyek gyorsítják Irán nukleáris fegyverprogramját – áll a hadsereg közleményében.

A hadsereg szóvivője szerint az éjszaka folyamán negyven izraeli vadászgép több mint száz rakétával, bombával tucatnyi katonai célpontot támadott. Az akció célja az volt, hogy megsemmisítsék a plutóniumtermelést szolgáló kulcselemeket, így lehetetlenné téve azok újbóli felhasználását nukleáris fegyverek előállításához.

Erre az akcióra csaknem egy héttel azután került sor, hogy Izrael három iráni nukleáris létesítményt is megtámadott.